Redbull hangár

Redbull hangár

2013. május 23., csütörtök

Atya két keréken

Szöveg: Gabriella, fotók: Simó Szabolcs

A blog egyik célja, hogy ne csak különleges járműveket mutasson be, hanem azok szintén nem átlagos gazdáit is. A veterán motorok eddig még nem szerepeltek témaként, ám most terítékre kerülnek, rögtön nem mindennapi formában.


Harkai Gábor atyát nyolc éve ismerem, akkor került ide kis falum, Budajenő római-katolikus plébániájára. A mi családunk életének is része, hiszen esketések és sajnos temetések kapcsán is többször láttuk már hivatását gyakorolni. Nem csak a templomban hirdeti az igét, hanem az óvodai és az iskolai hittanórákon is, emellett fáradhatatlanul látogatja a betegeket és lelkesen szervezi a kirándulásokat a híveknek. Vidám, közvetlen személyisége és aktív közösségi részvétele miatt felekezettől függetlenül kedvelik és tisztelik az emberek abban az 5 (!) faluban, ahol ellátja a lelkipásztori szolgálatot, némi túlzással heti 7 napos és napi 24 órás ügyeletben. Mindezek miatt én azt gondolom, hogy a hozzá hasonló vidéki plébánosok a mai kor igazi szuperhősei, csak éppen a piros palást helyett a reverendájuk lobog utánuk, ahogy dolgukra sietnek. /Gábor atya után konkrétan csak a kondenzcsíkot látni, ahogy egyik helyről a másikra robog. De azért mindig integet./
Leginkább csak régi Suzuki Swiftjével és biciklivel láttam közlekedni, azt viszont sokáig nem tudtam róla, hogy lelkesedik a veterán motorokért és neki is van kettő egy 54 éves D-Csepel és egy 46 éves Pannonia P10, mindkettő részben saját kezűleg felújítva. Mindez a helyi motoros baráti klub járműveinek első éves megszentelésekor derült ki számomra és miután ezt nem mindennapi dolognak tartottam, megkértem, hogy meséljen erről a szenvedélyéről.

Láttam, hogy megint volt motorszentelés május elsején. Honnan jött ennek az ötlete?

Nem én és nem is Budajenő találta fel ezt a dolgot. Több helyen, ahol értesültek arról a motorbarátok, hogy én is szimpatizálok a kétkerekű járművekkel, megkértek rá. Ez már a harmadik év, amikor megtartjuk. Szent Kristóf, az utazók védőszentjének nevéhez is kötődik a járművek megszentelése. A környéken egyébként hagyománya van ennek, volt ilyen például Piliscsabán is vagy Pátyon. Utóbbi helyen a motoros baráti kör annyival színesítette ezt az eseményt, hogy adományokat gyűjtöttek az iskolának. Nem pénzt, hanem játékokat, irodaszereket. Ami nagyon nemes dolog, mert nem csak az történik, hogy jól érzik magukat, hanem segítik azokat, akiknek akár egy csomag fénymásolópapír is számít. 

Az idei motorszentelés a templom előtt (Ez nem Szabi fotója, aki készítette, szeretné megőrizni anonimitását)

Honnan datálható a motorok iránti érdeklődése?

Én kamasz koromban nem motoroztam, bár a szomszéd srácoknak volt Rigája és Simsonja és volt egy Csepel 125-ös motorból átépített kis áruhordó – hátul a motor ami hajtotta, elöl egy kis rakodórész két kerékkel. Arra én néha felültem hátra, mert megvolt a hátsó ülése is. Később fizetés kiegészítésként hétvégenként elmentünk kerteket gondozni a barátaimmal és az egyik kertben volt leállítva egy 125-ös D-Csepel rozsdásan és a letakaró fólia is csak nyomokban volt már meg rajta. Akkor én abba a motorba beleszerelmesedtem, ha lehet ezt mondani és elhatároztam, hogy felújítom. Nekem soha nem volt más, csak veterán motorom. A barátok vagy paptársak mindig továbbléptek, volt, aki a Triumph 2300-as Rocket-ig vagy az 1800-as Hondáig is eljutott. De én sosem vágytam modern motorokra. És nekem azért a motorozás nem annyira az életemet teljesen kitöltő dolog. Nekem annyi elég, hogy néha előveszem, ha jó idő van, letisztogatom, megyek vele.

Egyedül vagy a budajeneiekkel?

Papként én mindig a „forgalommal szemben” megyek. Értem ez alatt azt, hogy mi mindig mást csinálunk, mint a hívek, mert ők vasárnap és ünnepnapokon hátradőlnek, kirándulnak, míg nekünk azok a legmunkásabb napok. Amikor mi jövünk fel a Balatonról, hogy a hétvégi lelkipásztori szolgálatot ellássuk, mindenki akkor megy le. Akinek „civil” foglalkozása van, akkor ér rá, amikor én nem, és fordítva.

Mennyi idő volt felújítani a 125-ös D-Csepelt?

Egy év. A másik már kicsit rövidebb idő volt. Persze csak akkor csináltam amikor tudtam a szabadidőmből erre kiszakítani egy-egy órát.


A D-Csepel
És a szériaszáma a motorblokk alatt


Nahát, csak? És hogy fogott hozzá az első motorjához?

Volt egy ismerősöm, aki ebben gyakorlott volt, őt kértem meg és az utcában lakott egy ezermester, akinek szintén voltak öreg motorjai. Tudta a felújítás menetét, hogy például hogyan kell előkészíteni festésre. Tanácsokat kértem, és ahogy általában minden kezdő, beleszaladtam azokba a buktatókba, amiket meg kell járni, például, hogy milyen alkatrészt lehet lekrómozni, mire mondja azt a nem lelkiismeretes krómozó, hogy jó, megcsináljuk, aztán csúnyább lesz a végeredmény. Most már kialakult ennek egy jó iparos háttere, akik becsülettel, odafigyelve teszik a dolgukat és nem csak úgy, hogy mártsuk bele a savba és ottmaradnak a rozsdagödrök, úgyis ki fogja fizetni, mert nem mondta el, hogy mit csináljunk, és úgyis meg tudom magyarázni, hogy miért ilyen amilyen, mert ő nem ért hozzá. Ezen már túllépett ez a veterános társadalom. Sokan be tudnak szerezni alkatrészeket, van, aki motor ülésgumit „süt” (mert azt a folyamatot, amikor ezt a gumi részt kialakítják, azt valamilyen hőfokon teszik és ezért mondják sütésnek) vagy például lábtartó gumit. Mivel van rá kereslet, felismerték a kisiparosok is, hogy ebben van fantázia. Részemről az volta cél a felújításukkal, hogy kicsit megőrizzem a múltat.

És az alkatrészek beszerzésében is segítettek ezek az ismerősök?

A D-Csepel azért olyan típus, amiből sok van. Például az egyik rokonunknak a padlásán is ott volt egy szétszedett blokk, a vázdarabjai egy régi Csepel motornak. Ezeket próbáltam összeszedegetni és nyitott szemmel jártam, a kertbe kirakott vasakra fókuszáltam, hogy van-e belőle olyan, ami hasznosítható. Egy szétszedett Pannoniához így jutottam hozzá például. 

A P10-es Pannonia



Tényleg, és a másik motorra, a Pannonia P10-esre hol bukkant rá?

Ez egy atyának volt a motorbiciklije és amikor Százhalombattán dolgoztam a hőerőműben, az egyik fiatal munkatársam látta ezt a motort Ercsiben nála. Akkor már nekem megvolt a piros Csepel és néha be is mentem vele dolgozni, így tudta rólam, hogy engem érdekelnek ezek és megemlítette nekem. Szöget ütött a fejemben, hogy jó lenne megszerezni, hátha eladja az atya, de amikorra eljutottam idáig, az atya meghalt. Így aztán az örököseitől vettem meg 10.000 Ft-ért utánfutóval 15 éve.

És az a motor milyen állapotban volt?

Sokkal jobb állapotban, mint a másik, de nem volt szép a fényezése. De ahogy a szakzsargon fogalmaz, egy nagyon jó felújítási alap volt. Idegen alkatrész nem volt benne, nem volt átfűrészelve. Csak egy dolgot láttam rajta, hogy a levegőszűrőből egy kis cső az olajat rávezette a láncra és ott mindig összegyűlt a kétütemű benzin miatt egy kicsi belőle, ami rácsöpögött a láncra, ezzel kente azt szinte folyamatosan. Annyi volt a hátránya, hogy ha az ember megállt, akkor ez az olaj a lánctartóból kicsöpögött, ezért én leszereltem ezt a kis átkötőt.

Említette, hogy inkább a Pannoniával jár. Azért a régebbi motort is használja?

Nem, mert egy ideje lejárt a vizsgája és a kuplungját is rendbe kellene tenni. 


És van most valami olyan típus, amit szeretne még megszerezni és felújítani?

Kezdek ezekről lassan lemondani. Egykor szerettem volna egy négyüteműt, volt is egy Horex motorom. Ez egy német motor, még a II. világháború előtt kezdték gyártani és utána is gyártották Nyugat-Németországban. Még kispap koromban vásároltam, de hamar el is adtam, mert sok gondolatomat lekötötte, hogy csiszoltatni, festetni kellene. Azt éreztem, hogy azt az isteni szeretetet, amit én megtapasztaltam általa, azt azzal is ki tudom mutatni Isten felé, hogy lemondok egy olyan dologról, amit én szeretek.

Valahogy én úgy érzem, hogy a motorok felújítása nagyobb öröm volt az Ön számára, mint a motorozás.

Igen, valóban.

Ha most felpattan a Pannoniára, merre megy vele és milyen távokat tesz meg? És egyáltalán, mit jelent ez Önnek?

Hangsúlyozom, hogy nem akarom nagyon komoly motorosnak beállítani magam. Az autóhoz vagy akár a vonathoz képest mindenképpen klassz érzés, hogy szabadon megy az ember, érzi az őt körülvevő természetet, a virágzó repceföld illatát vagy hogy mellette repül egy madár. Vannak madarak, amelyek élvezik, hogy versenyeznek mellettem. Egyértelmű, hogy mehetne másik irányba, de nagyjából ugyanazzal a sebességgel jön mellettem. De nekem azért ott van a veszély is. Sokkal-sokkal védtelenebb az ember, kiszolgáltatottabb egy gödörnek, egy kiugró állatnak vagy egy szembe jövő autós figyelmetlenségének. Sok autós úgy előz, hogy nem veszi figyelembe, zavaró az a közelség, amellyel mellettem elhalad.  Azért az ember sokkal biztonságosabb járműnek érzi például azt a kis Suzukit amivel a hétköznapokon járok, mint ezt a 45 éves motort. Mindig figyelni kell, hol zörög, milyen a megszakító hézag, égnek-e a lámpák. 


Balesete volt?

Igen. Tizennyolc éve történt, egy kombájn hajtott fel az útra egy mellékútról és azzal ütköztünk viszonylag szerencsésen. A kombájn vágóasztalának csapódtunk neki az utasommal, nekem az orrom tört el és légmellem lett az ütéstől, az utastársamnak nem lett komolyabb baja, csak a lába rándult meg.

És általában milyen messzire indul neki?

Voltam vele a Felvidéken és Sopronban is, paptársakkal.

Úgy látom, hogy ez egy népszerű időtöltés a rendtársainál is. Van netán egyesületük is az egyházon belül?

A mi Egyházmegyénkben nincs, de úgy tudom máshol, például a görög-katolikusoknál létezik. Egyébként, akikkel együtt végeztem a szemináriumban, közülük sokuknak volt motorja. Ez aztán lecsökkent úgy, hogy egy darabig csak az egyikőjüknek volt rajtam kívül, most ismét vett egy másik paptárs is újból egyet, úgyhogy megint tervezzük, hogy idén nyáron elmegyünk motorokkal valamerre kirándulni.

A végére egy kuriózum. Ezt a levélnehezéket/asztaldíszt nagybátyjától kapta az atya és valószínűleg még a világháború után készítette valaki. Jelen áálapotában érdekesen ötvöz két fegyvernemet és a vallást. (Bár a képet az atya rakta bele, előtte egy családi fotót volt a helyén.)






















Ez úton köszönjük a riportkészítési engedélyt a Püspöki Hivatalnak.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése