Redbull hangár

Redbull hangár

2013. május 23., csütörtök

Father on two wheels

Text: Gabriella, photos: Szabolcs Simó

One of the goals of the blog is not just presenting unique vehicles, but their extraordinary owners as well. Veteran motorbikes haven’t been a topic before, but they will be addressed now in an extraordinary way.

I’ve known Father Gábor for 8 years, since he arrived to the roman-catholic parish of my little village, Budajenő. He is part of our family life like others’, as we regularly see him to practice his profession at marriage ceremonies or unfortunately at funerals. He is evangelizing not just at masses, but at Bible lessons in the kindergartens and elementary schools, he’s visiting ill people tirelessly and organizing excursions to the local Catholic community zealously. People of the 5 (!) villages where he provides the pastoral service (in a 7/24 duty with some exaggeration), like him very much for his cheerful, unstuffy personality and active community participation - independently of their religion. That’s why I do think, that similar priests of the countryside are the real superheroes of the modern age, the only difference is, that their reverend waves after them, not a red mantle. (As for Father Gábor, usually only the contrail can be seen after him as he runs between places. But he always waves to people.)
Usually I saw him to travel between the villages by bicycle or his old Suzuki Swift, but I didn’t know about him, that he’s enthusiastic about veteran motorcycles, even more,  he has an 54 years old D-Csepel and a 46 years old Pannonia P10 (both of them former Hungarian brands), renewed partly by himself. It has turned out at the first sanctification of the vehicles to the local motorbike friends’ club and as I thought it extraordinary, I asked him to tell me about this passion.

I saw, that there was motorbike sanctification again on the 1st of May. Where did its idea come from?

It wasn’t me or Budajenő who contrived it. Friend of motorbikes here asked me to do it, when they heard, that I sympathize with to two-wheeled vehicles. This is the third year when we hold it. The sanctification of vehicles is attached to the name of Saint Cristopher too, who is the patron saint of travelers. It is a tradition in this area, Piliscsaba and Páty also have this ceremony. The motorbike club collected donations to the school at the latter place. Not money, but toys and stationery. Which is a noble, because they not just felt good, but helped those who is happy about even a packet of copy paper. 

The motorbike sanctification in front of the church
When did your interest born regarding motorbikes?

I didn’t ride a bike in my teenage, but the boys in the neighborhood had a Riga (former Soviet brand) and a Simson (ex East-German, maybe it still exists) and there was a little good-carrier built from a Csepel 125 motorbike – the engine was in the back and a small loader section in front. I rode on it sometimes, as it had a backseat.  Later I went to look after gardens with my friends to get an extra income beside our salary and once I saw a rusty a 125 D Csepel standing in a garden. Then I fall in love with it and decided to renew it. I had only veteran bikes nothing else. Friend and priest mates all stepped up to higher levels, one of them bought a Triumph 2300 Rocket and another one to Honda 1800. But I’ve never desired modern motorbikes. And riding is not something which completely fulfills my life. It’s enough to me to take out and clean them sometimes when the weather is goo, and go a bit around.

Alone or with local people?

As a priest, I always “proceed against the traffic”.  I mean, that we always do something else like other people, because they lay back and make excursions on Sundays, but these they are the busiest days for us. When we came back from Lake Balaton, to provide the weekend pastoral service, everybody goes there then. Who has a “civilian” job has freetime when I haven’t and vice versa.

How long did the 125 D-Csepel take to renew?

One year. The other took shorter time. And of course I did it, when I could tear away an hour from my freetime. 

The D-Csepel

And its production number under the engine block
Only one year? And how did you start the first one?

I had an acquaintance who had practice in it, so I asked him to help and there was a handyman in our street, who had motorbikes. He knew the process of renewing, how to prepare it painting for example. I asked advices and as every rookie, I fell into those traps which you need to experience, for example which part can be chromed and who are the not honest painting specialist. There is good specialist background now who do their job with paying attention and don’t put it into acid leaving rust holes on it, but waiting for the money from the inexperienced customer. Fortunately the oldtimer bike community is really beyond this era. There are many who can get parts, some “bake” rubber seat (because they do it on high temperature in this process) or rubber footrest. Craftsmen realized the demand and took it as a good market opportunity. My goal was to preserve the past a bit with their renovation.

And did these acquaintances help in getting the necessary parts too?

The D-Csepel is not a very rare type. For example, there was an engine block in pieces on the garret of a relative of me and I went about open-eyed watching if I can see something useful in the back-gardens. I found a dismantled Pannonia like this. 

The P10 Pannonia



And what about the other motorbike, the Pannonia P10? Where did you find it?

It was a father’s bike. When I was working at the thermal power station at Százhalombatta, a colleague of mine saw it at him in Ercsi. I had the red Csepel already and went to work with it sometimes, so he knew, that I’m interested in veteran motorcycles and he mentioned it to me. I decided to get it, but by the time when I realized it, the owner has died. So I could buy it from his heritors with its trailer for 10.000 HUF 15 years ago.

Was it also in a bad condition?

No, it was better, but its painting wasn’t that nice. But as the lingo says: it was a good renovation base. It hadn’t got a non-original part, it wasn’t sawed through. I saw only one thing: a pipe leaded the oil from the air filter onto the chain and there always piled up because of the two-stroke gasoline and oiled it continuously. It has a disadvantage, that when I stop the bike, the oil dripped out from it. So I dismantled this little tween.

You mentioned, that you rather use the Pannonia. But do you also ride the older one sometimes?

No, because its license has expired and should mend the clutch too.


Is there any type these days, what you would like to get and renew?

I begin to give up these things. Once would have liked a four-stroke one and actually I had a Horex. This is a German bike, its production started before the II WW and continued after it in West-Germany. I bought it when I was a seminarian, but I sold it soon, because it took up my mind too much, that I should burnish and paint it. I felt, that God’s love what I experienced by it, I could show to God relinquishing from something what I like.

Somehow I feel, that renewing was a bigger joy to you, than riding.

Yes, indeed.

When you sit on your Pannonia, where and how far do you go with? And what does it mean to you?

I would like to emphasis, that I’m not a serious rider. If you compare it to traveling by train or car, it is a really good feeling to ride free, feel the nature around you, the scent of colza fields and or as a bird is flying beside you. There are birds which enjoys to race against me. It’s unequivocal, that they could choose another way, but they fly beside me with the same speed. But there’s the danger too. You are more unprotected, vulnerable to a pot hole, an animal what jumps out onto the road or an inattention of an oncoming car driver. Many of them overtakes with not caring, that the closeness what he/she keeps beside you is disturbing. So I feel safer that Suzuki what I use on weekdays, than this 46 years old motor motorbike. I always need to listen what rattles, how works the point gap or do the lamps light. 


Have you ever had an accident?

Yes. It happened 18 years ago, a combine harvester sprouted out to the main road from a street and we crashed into it relatively luckily. We hit its header, I broke my nose and got pneumothorax, my passenger injured not so seriously, he twitched in the leg.

How far do you go with it usually?

I was in the Highland (Slovakia) and in Sopron (Hungarian city near to the Austrian border) with priests friends.

As I see, it is a popular freetime activity among your “colleagues”. Do you have a motorbike club in the church?

We don’t have in our diocese, but as far as I know there are elsewhere and the Greek Catholics surely have one.
Many of those whom I finished the seminar had a motorbike. This numbers reduced during the years, only me and one of them had, but somebody bought one recently, so we plan again to take an excursion with the bikes this summer.

Kind of a rarity at the end. The Father got this letter weight/centre piece from his uncle. Somebody made it most probably after the IIWW and interestingly mixes 2 combat arms and religion. (Although the Father put the picture into it, a family photo was in it before.)






















We would like to thank you the report making permission to the Bishop's Office.



Atya két keréken

Szöveg: Gabriella, fotók: Simó Szabolcs

A blog egyik célja, hogy ne csak különleges járműveket mutasson be, hanem azok szintén nem átlagos gazdáit is. A veterán motorok eddig még nem szerepeltek témaként, ám most terítékre kerülnek, rögtön nem mindennapi formában.


Harkai Gábor atyát nyolc éve ismerem, akkor került ide kis falum, Budajenő római-katolikus plébániájára. A mi családunk életének is része, hiszen esketések és sajnos temetések kapcsán is többször láttuk már hivatását gyakorolni. Nem csak a templomban hirdeti az igét, hanem az óvodai és az iskolai hittanórákon is, emellett fáradhatatlanul látogatja a betegeket és lelkesen szervezi a kirándulásokat a híveknek. Vidám, közvetlen személyisége és aktív közösségi részvétele miatt felekezettől függetlenül kedvelik és tisztelik az emberek abban az 5 (!) faluban, ahol ellátja a lelkipásztori szolgálatot, némi túlzással heti 7 napos és napi 24 órás ügyeletben. Mindezek miatt én azt gondolom, hogy a hozzá hasonló vidéki plébánosok a mai kor igazi szuperhősei, csak éppen a piros palást helyett a reverendájuk lobog utánuk, ahogy dolgukra sietnek. /Gábor atya után konkrétan csak a kondenzcsíkot látni, ahogy egyik helyről a másikra robog. De azért mindig integet./
Leginkább csak régi Suzuki Swiftjével és biciklivel láttam közlekedni, azt viszont sokáig nem tudtam róla, hogy lelkesedik a veterán motorokért és neki is van kettő egy 54 éves D-Csepel és egy 46 éves Pannonia P10, mindkettő részben saját kezűleg felújítva. Mindez a helyi motoros baráti klub járműveinek első éves megszentelésekor derült ki számomra és miután ezt nem mindennapi dolognak tartottam, megkértem, hogy meséljen erről a szenvedélyéről.

Láttam, hogy megint volt motorszentelés május elsején. Honnan jött ennek az ötlete?

Nem én és nem is Budajenő találta fel ezt a dolgot. Több helyen, ahol értesültek arról a motorbarátok, hogy én is szimpatizálok a kétkerekű járművekkel, megkértek rá. Ez már a harmadik év, amikor megtartjuk. Szent Kristóf, az utazók védőszentjének nevéhez is kötődik a járművek megszentelése. A környéken egyébként hagyománya van ennek, volt ilyen például Piliscsabán is vagy Pátyon. Utóbbi helyen a motoros baráti kör annyival színesítette ezt az eseményt, hogy adományokat gyűjtöttek az iskolának. Nem pénzt, hanem játékokat, irodaszereket. Ami nagyon nemes dolog, mert nem csak az történik, hogy jól érzik magukat, hanem segítik azokat, akiknek akár egy csomag fénymásolópapír is számít. 

Az idei motorszentelés a templom előtt (Ez nem Szabi fotója, aki készítette, szeretné megőrizni anonimitását)

Honnan datálható a motorok iránti érdeklődése?

Én kamasz koromban nem motoroztam, bár a szomszéd srácoknak volt Rigája és Simsonja és volt egy Csepel 125-ös motorból átépített kis áruhordó – hátul a motor ami hajtotta, elöl egy kis rakodórész két kerékkel. Arra én néha felültem hátra, mert megvolt a hátsó ülése is. Később fizetés kiegészítésként hétvégenként elmentünk kerteket gondozni a barátaimmal és az egyik kertben volt leállítva egy 125-ös D-Csepel rozsdásan és a letakaró fólia is csak nyomokban volt már meg rajta. Akkor én abba a motorba beleszerelmesedtem, ha lehet ezt mondani és elhatároztam, hogy felújítom. Nekem soha nem volt más, csak veterán motorom. A barátok vagy paptársak mindig továbbléptek, volt, aki a Triumph 2300-as Rocket-ig vagy az 1800-as Hondáig is eljutott. De én sosem vágytam modern motorokra. És nekem azért a motorozás nem annyira az életemet teljesen kitöltő dolog. Nekem annyi elég, hogy néha előveszem, ha jó idő van, letisztogatom, megyek vele.

Egyedül vagy a budajeneiekkel?

Papként én mindig a „forgalommal szemben” megyek. Értem ez alatt azt, hogy mi mindig mást csinálunk, mint a hívek, mert ők vasárnap és ünnepnapokon hátradőlnek, kirándulnak, míg nekünk azok a legmunkásabb napok. Amikor mi jövünk fel a Balatonról, hogy a hétvégi lelkipásztori szolgálatot ellássuk, mindenki akkor megy le. Akinek „civil” foglalkozása van, akkor ér rá, amikor én nem, és fordítva.

Mennyi idő volt felújítani a 125-ös D-Csepelt?

Egy év. A másik már kicsit rövidebb idő volt. Persze csak akkor csináltam amikor tudtam a szabadidőmből erre kiszakítani egy-egy órát.


A D-Csepel
És a szériaszáma a motorblokk alatt


Nahát, csak? És hogy fogott hozzá az első motorjához?

Volt egy ismerősöm, aki ebben gyakorlott volt, őt kértem meg és az utcában lakott egy ezermester, akinek szintén voltak öreg motorjai. Tudta a felújítás menetét, hogy például hogyan kell előkészíteni festésre. Tanácsokat kértem, és ahogy általában minden kezdő, beleszaladtam azokba a buktatókba, amiket meg kell járni, például, hogy milyen alkatrészt lehet lekrómozni, mire mondja azt a nem lelkiismeretes krómozó, hogy jó, megcsináljuk, aztán csúnyább lesz a végeredmény. Most már kialakult ennek egy jó iparos háttere, akik becsülettel, odafigyelve teszik a dolgukat és nem csak úgy, hogy mártsuk bele a savba és ottmaradnak a rozsdagödrök, úgyis ki fogja fizetni, mert nem mondta el, hogy mit csináljunk, és úgyis meg tudom magyarázni, hogy miért ilyen amilyen, mert ő nem ért hozzá. Ezen már túllépett ez a veterános társadalom. Sokan be tudnak szerezni alkatrészeket, van, aki motor ülésgumit „süt” (mert azt a folyamatot, amikor ezt a gumi részt kialakítják, azt valamilyen hőfokon teszik és ezért mondják sütésnek) vagy például lábtartó gumit. Mivel van rá kereslet, felismerték a kisiparosok is, hogy ebben van fantázia. Részemről az volta cél a felújításukkal, hogy kicsit megőrizzem a múltat.

És az alkatrészek beszerzésében is segítettek ezek az ismerősök?

A D-Csepel azért olyan típus, amiből sok van. Például az egyik rokonunknak a padlásán is ott volt egy szétszedett blokk, a vázdarabjai egy régi Csepel motornak. Ezeket próbáltam összeszedegetni és nyitott szemmel jártam, a kertbe kirakott vasakra fókuszáltam, hogy van-e belőle olyan, ami hasznosítható. Egy szétszedett Pannoniához így jutottam hozzá például. 

A P10-es Pannonia



Tényleg, és a másik motorra, a Pannonia P10-esre hol bukkant rá?

Ez egy atyának volt a motorbiciklije és amikor Százhalombattán dolgoztam a hőerőműben, az egyik fiatal munkatársam látta ezt a motort Ercsiben nála. Akkor már nekem megvolt a piros Csepel és néha be is mentem vele dolgozni, így tudta rólam, hogy engem érdekelnek ezek és megemlítette nekem. Szöget ütött a fejemben, hogy jó lenne megszerezni, hátha eladja az atya, de amikorra eljutottam idáig, az atya meghalt. Így aztán az örököseitől vettem meg 10.000 Ft-ért utánfutóval 15 éve.

És az a motor milyen állapotban volt?

Sokkal jobb állapotban, mint a másik, de nem volt szép a fényezése. De ahogy a szakzsargon fogalmaz, egy nagyon jó felújítási alap volt. Idegen alkatrész nem volt benne, nem volt átfűrészelve. Csak egy dolgot láttam rajta, hogy a levegőszűrőből egy kis cső az olajat rávezette a láncra és ott mindig összegyűlt a kétütemű benzin miatt egy kicsi belőle, ami rácsöpögött a láncra, ezzel kente azt szinte folyamatosan. Annyi volt a hátránya, hogy ha az ember megállt, akkor ez az olaj a lánctartóból kicsöpögött, ezért én leszereltem ezt a kis átkötőt.

Említette, hogy inkább a Pannoniával jár. Azért a régebbi motort is használja?

Nem, mert egy ideje lejárt a vizsgája és a kuplungját is rendbe kellene tenni. 


És van most valami olyan típus, amit szeretne még megszerezni és felújítani?

Kezdek ezekről lassan lemondani. Egykor szerettem volna egy négyüteműt, volt is egy Horex motorom. Ez egy német motor, még a II. világháború előtt kezdték gyártani és utána is gyártották Nyugat-Németországban. Még kispap koromban vásároltam, de hamar el is adtam, mert sok gondolatomat lekötötte, hogy csiszoltatni, festetni kellene. Azt éreztem, hogy azt az isteni szeretetet, amit én megtapasztaltam általa, azt azzal is ki tudom mutatni Isten felé, hogy lemondok egy olyan dologról, amit én szeretek.

Valahogy én úgy érzem, hogy a motorok felújítása nagyobb öröm volt az Ön számára, mint a motorozás.

Igen, valóban.

Ha most felpattan a Pannoniára, merre megy vele és milyen távokat tesz meg? És egyáltalán, mit jelent ez Önnek?

Hangsúlyozom, hogy nem akarom nagyon komoly motorosnak beállítani magam. Az autóhoz vagy akár a vonathoz képest mindenképpen klassz érzés, hogy szabadon megy az ember, érzi az őt körülvevő természetet, a virágzó repceföld illatát vagy hogy mellette repül egy madár. Vannak madarak, amelyek élvezik, hogy versenyeznek mellettem. Egyértelmű, hogy mehetne másik irányba, de nagyjából ugyanazzal a sebességgel jön mellettem. De nekem azért ott van a veszély is. Sokkal-sokkal védtelenebb az ember, kiszolgáltatottabb egy gödörnek, egy kiugró állatnak vagy egy szembe jövő autós figyelmetlenségének. Sok autós úgy előz, hogy nem veszi figyelembe, zavaró az a közelség, amellyel mellettem elhalad.  Azért az ember sokkal biztonságosabb járműnek érzi például azt a kis Suzukit amivel a hétköznapokon járok, mint ezt a 45 éves motort. Mindig figyelni kell, hol zörög, milyen a megszakító hézag, égnek-e a lámpák. 


Balesete volt?

Igen. Tizennyolc éve történt, egy kombájn hajtott fel az útra egy mellékútról és azzal ütköztünk viszonylag szerencsésen. A kombájn vágóasztalának csapódtunk neki az utasommal, nekem az orrom tört el és légmellem lett az ütéstől, az utastársamnak nem lett komolyabb baja, csak a lába rándult meg.

És általában milyen messzire indul neki?

Voltam vele a Felvidéken és Sopronban is, paptársakkal.

Úgy látom, hogy ez egy népszerű időtöltés a rendtársainál is. Van netán egyesületük is az egyházon belül?

A mi Egyházmegyénkben nincs, de úgy tudom máshol, például a görög-katolikusoknál létezik. Egyébként, akikkel együtt végeztem a szemináriumban, közülük sokuknak volt motorja. Ez aztán lecsökkent úgy, hogy egy darabig csak az egyikőjüknek volt rajtam kívül, most ismét vett egy másik paptárs is újból egyet, úgyhogy megint tervezzük, hogy idén nyáron elmegyünk motorokkal valamerre kirándulni.

A végére egy kuriózum. Ezt a levélnehezéket/asztaldíszt nagybátyjától kapta az atya és valószínűleg még a világháború után készítette valaki. Jelen áálapotában érdekesen ötvöz két fegyvernemet és a vallást. (Bár a képet az atya rakta bele, előtte egy családi fotót volt a helyén.)






















Ez úton köszönjük a riportkészítési engedélyt a Püspöki Hivatalnak.


2013. május 17., péntek

Air parade at Budapest on 1st May

Emil's awesome pics about the air parade above the Danube river on 1st May, with planes of the Red Bull fleet, Peter Besenyei and Zoltán Veres.























More photos on Emil's blog:



Budapesti légiparádé május 1-én

Emil szenzációs képei a május elsejei, Duna fölötti légiparádéról, főszerepben a Red Bull flotta gépeivel, valamint Besenyei Péterrel és Veres Zoltánnal.








































































































































































































További képek Emil blogján: