Redbull hangár

Redbull hangár

2012. június 14., csütörtök

Ejtőernyős túlélő gyakorlat Ausztriában

Szöveg, fotók és videók: Gabriella




Miután tavaly igen jól éreztem magam az ausztriai ejtőernyős eseményen a szuper társaság és az izgalmas események miatt, úgy döntöttem, hogy idén is elutazom a Salzburg közeli Thalgauba. (Itt olvashatjátok a beszámolót a 2011-es versenyről: http://wingsandwheelshungary.blogspot.hu/2011/06/ejtoernyos-vilagkupa-thalgau-2011.html ). A társaság idén is remek volt és izgalmakban sem volt hiány, de eléggé másfajták voltak... Inkább kalandosnak mondanám a hétvégét.

Úgy érzem, hogy a  magyar katonai célbaugró ejtőernyős válogatott legnagyobb ellenfele a 2012-es világkupa sorozatban ez idáig az időjárás. Ámbár a többi csapaté is. Az idei első versenyen, Rijekában, a mezőny nem tudta a minimális számú ugrást sem teljesíteni, a szinte non-stop erős szél miatt, így végeredmény nélkül távoztak a résztvevők. Sajnos az ausztriai versenyhétvégén sem volt túl barátságos az időjárás.

Ami a válogatottat illeti, a „vén rókák” mellett a két fiatalból álló utánpótlás is képviseltette magát . A 22 éves Gál Szabolcs és Olenyik Roland már 5-6 éve ejtőernyőzik és szerződéses katonaként szolgálnak a szolnoki bázison. Mindketten ejtőernyős dinasztiából származnak, és már most jelentős sikerekkel büszkélkedhetnek, amelyeket junior megmérettetéseken értek el. Az elmúlt évben válogatott tagként is kipróbálhatták magukat a 2011-es világkupa sorozat fordulóin. (Tavaly itt pont nem voltak, így versenyen én most találkoztam velük először.) Ezúttal Roland került a magyar válogatott csapatába, míg Szabolcs a szlovénokkal együtt alkotott vegyes csapatban szerzett újabb versenytapasztalatokat. Szabolcs egyébként más sportban is bizonyított már: tizenéves korában ifjúsági világbajnok kajakozó volt.

 

Na de térjünk rá a versenyre. Csütörtöki érkezésemkor még igazi kánikula fogadott és a jó idő péntek délutánig kitartott. Hat óra körül azonban iszonyú vihar kerekedett. Én még ilyet nem éltem meg szabadtéren. A magyar csapat éppen kint volt a startzónában, de a gép már nem szállt fel velük, visszaküldték őket a célzónába. Éppen hogy csak befutottak (tényleg szaladniuk kellett), amikor leszakadt az ég. Velük és az egyik olasz katonai csapattal szorultam be egy katonai sátorba, amelynek az alja nem volt lekötve, mert senki sem számított ekkora égiháborúra. Így a srácok egyik fele a keresztrúdon csüngött teljes súlyával, hogy a szél el ne vigye a sátrat a ponyvának alákapva, a másik fele pedig kötözgette le a vásznat az alsó keresztmerevítőhöz. Én meg álltam középen és lelki szemeimmel már láttam, ahogy sátrastól felkap a szél és elrepít, mint Dorothyt az Óz a csodák csodája című musicalben. Mondjuk a zene biztosítva volt hozzá, mert az orkánerejű szél és a vízszintesen ömlő eső ellenére a szervezők nem kapcsolták ki a hangszórókat. Így aztán, amikor a sátor már biztonságosan rögzítve volt, az olasz válogatott egyik tagja táncra is perdült a teljes hangerőn bömbölő Modern Talking számra. Alig hittem a szememnek. Amúgy iszonyú szerencsés voltam, hogy katonák vettek körül, mert azonnal és szervezetten cselekedtek (annak ellenére, hogy két különböző náció voltak), hogy biztonságos körülményeket teremtsenek. Sőt, a végén még pálinkát is kaptam, mert valószínűleg erősen kiült az ijedtség az arcomra. A vihar kb. fél óráig tombolt, utána kezdett lassan kiderülni az ég, de a parádé előtti, C-130-asból történő zászlós ugrást nem tudták végrehajtani az alacsony felhőalap miatt. A falunappal egybekötött nemzetenkénti felvonulás és a résztvevők köszöntése után hamar nyugovóra tértünk. Nekem jó dolgom volt, hiszen házban laktam (a keves Lichtmannsperger családnál, ahol a szoba felszereltsége négycsillagos, a vendégekre való odafigyelés pedig elsőosztályú és szívből jövő), de a srácok egy része sátrazott vagy a furgonban aludt, kivéve két embert, akik csak matracot hoztak, azt tervezve, hogy majd a katonai sátrak egyikében alszanak. Ám a vihar után alig találtak olyat köztük, aminek legalább egy kis részében nem állt a víz.

A csapat edző, Asztalos István prezentálja az ideális öltözetet erre a kellemes nyári hétvégére ;-)

Sajnos az eső pénteken éjjel és szombaton délelőtt is esett kisebb szünetekkel. Csak délutánra sütött ki a nap, így folytatódhattak az ugrások. A startzóna füves kifutópályája teljesen felázott, így a két PC-6-os áttelepült a salzburgi reptérre és onnan vitte fel az ugrókat. Ez plusz 20 perc utazást jelentett a shuttle buszokkal. Eredetileg három gép volt, de a pénteki vihar erősen megrongálta a Red Bull-ost, így csak a katonai PC-6-osok maradtak. Ezekből most két csapat ugrott egyszerre, hogy minél több ugrás meglegyen, mert az időjárás előrejelzés újabb esőt jósolt. Egyébként késő délutánra egyre jobban lehűlt a levegő, lehetett kb 10 fok, mert látszott a lehelletem. Ha nem kapok kölcsön egy softshell dzsekit az egyik ejtőernyőstől (amit még rávettem a saját póló+pulcsi+vékony dzseki kombinációjú ruházatomra), ott fagyok kockára. Délután egyébként elég sok helyi néző is kilátogatott és megjelent a Red Bull flotta több gépe is: egy Cobra helikopter és Hannes Arch egykori Red Bull Air Race bajnok is, aki ismét lenyűgöző bemutatót tartott, valamint az Oszták Légierő speciális festésű Kiowa helikoptere is leszállt. 

Este 8 körül végül a romló fényviszonyok miatt állították le aznapra a  versenyzést. Ekkor a mezőny egy része már leugrotta a végső értékeléshez szükséges negyediket, kivéve az első 10 helyen álló csapatot, köztük a magyarokat. Úgy ültünk le vacsorázni, hogy nagyon bíztunk benne, holnap ők is pótolhatják ezt.
De sajnos nem így alakult. Éjszaka és reggel is folyamatosan esett, így a szervezők 11-kor úgy döntöttek, hogy törlik a versenyt, mert ha még egy-két órán belül ki is sütött volna a nap, akkor sem került volna sor mindenkire délután 4-ig, ami a verseny hivatalos vége volt. Így aztán a csapatok kissé szomorúan pakolni kezdtek, hiszen ez már a második verseny, ahol eredmény nélkül távozott a mezőny. (Amúgy megmérettetés lefújása előtt a félig magyar csapat a 3., a válogatott csapat pedig a negyedik helyen állt.) A szezon hat versenyéből így csak négy maradt, így nagyon kiélezett küzdelem várható, minden centiméternek iszonyú súlya lesz az összes ugrásnál.
Reméljük, hogy a szolvéniai Bledben rendezendő következő versenyhétvége már végig napsütéses lesz és maximum lágy szellő fog fújdogálni. Különben az ejtőernyősök kénytelenek lesznek kifejleszteni egy új sportágat: a gumicsizmás célbaugrást.


  

Az ománi válogatott



Egy videó a magyarok ugrásáról: 


Egy olasz ugró célra érkezése:



Magyarok célra érkezése:





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése