Redbull hangár

Redbull hangár

2011. augusztus 30., kedd

Tisztavatás - Military officers' graduation parade

Kezd hagyománnyá válni az augusztus 20.-i tisztavatás a Hősök terén és az is, hogy mi minden évben ott vagyunk Helennel. Beszámolónkban beszéljenek az ő fotói helyettem.

The military officers' graduation is getting become a nice tradition on 20th August (our national day) on Heroes' square and it's also, that we watch it there with Helen. Let her photos talk about the event in our report.

Text: Gabriella, photos: Helen

Helikopteres és ejtőernyős parádé Szolnokon - Helicopter and parachute parade at Szolnok

Egy másik programunk is volt ám augusztus 20-án: a szolnoki vizi- és légiparádé, amiről már sok jót hallottunk az elmúlt években. Így hát a budapesti tisztavatás után vonatra szálltunk és elutaztunk kedvenc magyar városomba. Nagyon megérte, mert a helyi honvédségi bázis katonái olyan show-t produkáltak, hogy még a szavunk is elállt, ami ritkán esik meg velünk :-) Ugrottak a katonai válogatott tagjai ejtőernyővel a folyópartra és különleges műveleti zászlóalj egyenruhásai Mi-8 helikopterből a Tisza vizébe. A Mi-24 pedig egy nagyon karakteres, és igazán hosszú szóló bemutatót tartott, olykor egész közel repülve a víz felszínéhez. Ekkor a közönség kapott némi vízpermetet a nyakába, de szerintem ezt senki sem bánta, mert igazán jól esett a nagy hőségben. Annyira jól éreztük magunkat, hogy végül estig ott maradtunk és a tüzijátékot is megnéztük,
Best of képek, fotógaléria és videó a Mi-24 táncáról alább.

We had another program on 20th August: the water and air parade at Szolnok. We heard many good things about it, so we get on the train after the military officers' graduation parade and travelled to Szolnok, which is my favourite city in Hungary. It was definitely worth it! The soldiers of the local military base presented such a great show, that we were totally muted, which happens to us very rarely :-) The members of the military parachute team were landing to the riverbanks and some men from the special forces were jumping out from Mi-8 helis into the water. The Mi-24 made a strong and long display program, sometimes flying very close to the water surface, spraying some water into the spectators'neck. I guess, nobody minded it in the heat. We felt ourselves so well, that we stayed there for the evening to watch the fireworks too.
Best of pics , photo gallery and video about the Mi-24's dance can be find below.

2011. augusztus 26., péntek

Rendőresküvő - Police wedding

Már egy ideje tervezzük, hogy nem csak honvédségi, hanem rendőrségi témájú anyagokat is megjelentetnénk, így kapóra jött, amikor Réka barátnőnknek köszönhetően, egy nem mindennapi rendőresküvőről értesültünk. Az ifjú pár (mindketten a rendőrségnél dolgoznak) pedig igazán kedves volt és engedélyezte, hogy a ritka eseményen fotózhassunk, valamint hogy a képeket megjelentessük a blogon. Ez úton is sok boldogságot kívánunk nekik és reméljük, hogy házasságkötésük lesz az első lépése egy rendőrdinasztia megalapításának :-)
S bár a képeken ezúttal nincsnek repülők vagy autók, azért remélem élvezitek majd e gyönyörű hagyomány Helen által megörökített pillanatait.

fotók: Helen, szöveg: Gabriella

We've been planing for some time past, to write not just army but police related posts too. Therefore it came in handy, that we were informed about an not ordinary police wedding, thanks to our friend Réka. The bride and the groom were really kind (both are at the Hungarian police) and allowed to take photos and publish them on the blog. We wish them lifelong hapiness together and hopefully a policeman dinasty has been established with their marriage :-)
Although there are no planes or cars in these pics this time, but we hope, that you will enjoy the moment of this beautiful tradition which were recorded by Helen.

photos: Helen, text: Gabriella

2011. augusztus 18., csütörtök

Interview with Franz Viehböck, the only Austrian cosmonaut so far

Bertalan Farkas, our Hungarian space traveler has mentioned the Association of Space Explorers once, which is the exclusive club of that astronauts who were in the cosmos. When I checked the members’ list on its webpage, I recognized, that one of them has Austrian nationality: he is Franz Viehböck. As there is not too many news about Austria’s space activity, and maybe it is a new information for some of you, that this country has an astronaut at all (this was the situation with me), I thought, that it would be interesting to speak with this man. After checking his own webpage, I discovered, that he has a very impressive career. After selected as a civilian candidate – he has an electrical engineering diploma – to the space flight and spent 8 days at MIR space station in 1991 within the confines of the Austromir (common Austrian-Soviet) space project: He worked at the American Rockwell’s Space System Division, then has a progressive eight years at Boeing’s space department and was the country manager of their Austrian office. Now he is in the executive board of Berndorf AG, a big Austrian metalworking company. This is where we met and talking about his training in Star City SU, his outstanding days in the cosmos and simply about life.

Gabriella: Do you often meet journalists in this office as Austria’s first cosmonaut?
Franz Viehböck: Yes, here and elsewhere too. Quite some number of journalists are continually asking me about all kind of space activities.

G: Does it increase the number of media requests, that this is the 20th anniversary of your space flight? Does it mean more appearances and interviews to you? Summarizing it: is it a busier period of you because of it?
FV: This year is an important one in many ways for human space flight. Fifty years ago, Gagarin was the first human being in the space, we have 30 years first space shuttle launch, now we had the last one, so there’s many anniversaries happening this year, that’s why I have an increased interview activity with journalists. Maybe my space flight will be also a topic when it’s time in October.

G: Will be there any official celebration/commemoration of your space journey by the government?
FV: I’m not sure if the government or the official parties are planning anything. I heard some rumours, that there might be something, but I’ve not heard any specific actions yet.

G: I’ve checked your biography and it seems to me, that this is your first job which is not related to space research. Am I right?
FV: Yes. After my space flight and the activity related to space flight which was two years after the flight, I went to the United States and worked 8 years to the Boeing (originally it was Rockwell but Rockwell was acquired by Boeing) and this was still in the space business. I wasn’t an active astronaut anymore, it wasn’t research in a way, but it was related to space in terms of the industrial side. But because Rockwell (or Boeing) was the company which built the Apollo spacecraft, which built the space shuttle, so in this regard, I was still in the space. I felt myself active in these businesses of Boeing. And when I left Boeing and started to work in Austria again for Berndorf which company is not related to space industry at all.

G: And why did you change?
FV: To make a long story short, it was because of personal reasons. The last 2 years of my career at Boeing I spent in Austria and after September 11, I had to go back to the States because of cost cutting measures. But my family didn’t want to move back anymore. So after 2 months, I decided to leave Boeing and my job and go back to Austria and this is how I got to Berndorf.

G: Could you tell me some details about your work at the company?
FV: I’m a member of the executive board of Berndorf AG, three of us run the Berndorf group. I’m responsible for the whole group technology and also for human resources for leadership’s management positions.

G: As you are a member of the Association of Space Explorers, I guess you still have connection with space. What tasks does this membership mean to you?
FV: Yes, I’m the member of this group where most space fliers are members. I was used to be in the executive board of this association, that time I had more responsibility, but now I’m just an ordinary member. This entitles me to participate to the annual conference of the space explorers which is held every year a different place – this year in Moscow in September. There are presentations of various space activities around the world, representative astronauts from NASA report what NASA is doing, cosmonauts of Russia about the activities in Europe and Chinese colleagues about the activities in China. So you could get a good update what’s going on, what are the current activities in terms of space flight and what are the future plans. There is one day – we call it community day – where all the participants are going out to schools and universities to reach the public, give lectures and presentation and then we have also some technical-scientific lessons which are related to the theme of the congress. This is depending each year on what could be ecological environment topic or future’s space flights. It lasts one week altogether. And in addition to that I’m – since I’m live in Vienna –I’ participating twice a year at the United Nations’ Scientific Office of Outer Space has a conference, named COPUS, for the peaceful use of space. This is where all nations get together and are talking about space related issues and the Association of Space Explorers is a member of this group. A non-voting member, so we have a seat there, but it’s not a voting seat.

G: And you are representing Austria at these events.
FV: Yes or just myself. Because the Association of Space Explorer is not an association of countries, but individuals.

G: Let’s go back to the past. I read, that you weren’t the only Austrian astronaut who was trained for the Austromir mission, there was a spare, Clemens Lothaller. Do you keep in touch with him?
FV: Yes, we are good friends, although we don’t meet in every month.

G: What does he work these days?
FV: He is a medical doctor and works in a hospital in Vienna as the leader of the neurology department. He also has he’s private office.

G: Speaking about you again, what was your main motivation to apply to the astronaut training?
FV: This is an activity got my interest, because it was adventurous and it was interesting to get to know many different fields in science, the cutting edge technology. It was adventurous in way of long traveling, the ultimate travel. So there were many things which inspired me to do that and to apply for it.

G: Did you know before the pre-selection that it would be 14 months and the training in Star City is another 10 months?
FV: No and I really didn’t think much about that. I just basically inspired by the idea to do that. It wasn’t in my head from my very young age (like probably at others), that I want to be a cosmonaut and nothing else in my life. I wasn’t this kind of a person. It was a nice opportunity to me and I said OK, let’s do it. But if I would not have been selected, I would have done something else.

G: I guess, you were lucky, because normally in many countries only jet pilots could became a cosmonaut (like in Russia and Hungary), but the Austrian government wanted a civilian with scientific experience to this mission.
FV: Right. It was a different approach, a different project comparing it with the Hungarian case for instance. Here they were looking for not necessarily a scientist, but somebody to perform scientific experiments on board. Of course, if you have had some scientific experimental background it was probably helpful. But you know if you were an engineer or a biologist it was the same, there was no preference. Probably if you would have a degree in old Greek language, that is probably not very helpful in this regard.

G: I read about the pre-selection process in Austria, which seemed very tough to me. There were continuous medical checks, physical and mental tests, flying with jets. Was there a point where you thought „OK it’s too much to me”? How could you keep your motivation?
FV: During this long period to keep up the motivation was simple for me, because I always saw the next stage. I thought if I survived all the tests I would get to the next stage to fly with the jet or parachuting which was all nice adventurous things and not what you can do in everyday life. I had fun with the last 13 people and suddenly the fun was over and we were for 2 weeks in a military hospital in Vienna and that was that period when I fully built up my motivation. I’ve never been in a hospital for more than a half day before in my life, but during these 2 weeks, I said: now I want to do it. When you have your goal in your mind, a clear goal, then you will develop the motivation and the energy to go for it.

G: It sounds very easy…
FV: Yes, looking back, it seems easy and you forget about the hard parts. But it’s important for every human being to have goals and if you focus on it, you can achieve incredible things. If you don’t want to reach the top of the mountain, you will never get there. But you cannot go up to Mount Everest in one day.

G: How were you informed, that you are one of the final two candidates?
FV: It was on a Friday, in a military hospital in Moscow, Russia. We were invited to a special room where a commission was sitting and we were also sitting there and the responsible guy from Austria said, well, the 2 candidates has been selected, and they call us by name. We were those candidates!  he says with a smile. It was similar to a casting nowadays, but of course we didn’t make it in front of TV.

G: You must have been very happy when you heard your name.
FV: Yes, of course it was a good feeling, no question about it. It was amazing. And I remember, before this moment, when we went to this room, I talk to Clemens, and I said: ”You know what, if we will be selected, right after they announce it, we go to our room and have a beer together. And that’s what we did. We were very surprised, that we were selected.

G: If you look back to the training in the Soviet Union, which is your most memorable or most interesting memories from that period?
FV: Oh, there are many moments. First of all, it was a very special time, because this was the last 2 years of the Soviet Union. The system fall apart, what effected people’s life. It was very interesting to experience it. It was not so easy of course, because there was nothing in the shops.
Then the whole training, learning about the theory of space flights, the space vehicles, how all works, and the launch, and the docking to the space station and landing, the life support systems, the communication. It was very interesting from a technical point of view, how they all designed. The practical training, the simulations of the space flight, we spent several hours, days, for weeks and months in simulators. The practical trainings consisted survival training in the winter and in the sea. We have special flights with a plane, flying parabolic flight curve to be under zero G conditions. Or a parachute jump. Many exciting things happened there. It was a big experience and fun. Of course, there were some not so funny elements, but I would have not missed any of these.

G: As for fun, do you remember any funny story?
FV: For example when we had a surviving training in winter where practiced to survive after landing somewhere in Siberia, far away from the designated landing point. You have to survive with what you have on board in the spacecraft, in the capsule. The doctors told us, that as because it is gonna be 2 nights and 2 days, it’s cold and we have a limited food, we will loose quite a lot of weight. They put is into a car and we went into a forest. We didn’t see where they were bringing us. The capsule was there and the canopy and we begin to make our tent, set fire and survive. The first evening, we heard some noises from the bushes, and our German colleague, our sports trainer came and brought some ham, some bread, some vodka, so we had a nice party there. At the end of these 2 days, it has turned out, that my colleague, Clemens gained half kilo and I lost just a half, so this was funny and the doctors knew that something went wrong here.

G: Could remember what was in your mind in those minutes, when you were laying in the rocket, fastened tight into your seat, waiting for the start?
FV: During the selection and the training, de doctors examined me ten thousand times. They were measured I don’t know how many times my blood pressure and my pulse. I remember, that the last time when my blood pressure and my pulse were taken, and then we got into the spacesuit, I thought, that’s it, no doctors will stop me going – says he and laughs.
You know, when you are laying there, it is of course a very exciting moment, and as I remember, I was really excited, but then I thought, it’s a few seconds before take-off, you cannot do anything, now it’s gonna happen, you are not gonna say stop, saying: „I’m scared, sorry, I wanna get out of here!”, you are not doing this. Then the rocket takes off, there was no panic, or threat, but was of course excitement, no question about that. I got a little bit more excited or threated was when the first stage was dropped, because it was a feeling which I wasn’t told before or explained how this is gonna happen, and this is where you have a big G-load, 4 and a half G or something, then separates the engine and the G-load drops and all the pushes go. I thought: „Oh my god, there’s a failure with the engine” and I was preparing to the safety system, which starts to work when the spacecraft separates from the booster, there is high load with the injection engines, and they put your head on the other side and you will land with the parachute. This is like a gunshot, so I was preparing to a big hit, but it didn’t come. I heard in my earphones, that the second stage engines are working normally and then I felt already that the push is starting again. So this was a little bit of a shock moment, but as the second stage separated, I’ve already knew, that this is a normal situation, this is how it works.

G: You mentioned the sounds in the rocket. Do you remember the sounds and the scents of the space station too?
FV: Yes. The smell was interesting when I was floating and moving from the spacecraft to the space station going through a tunnel. As it is steel, it smelted like steel and metal. Then the sound of the space station was like in an airplane. There is lots of fan running so it’s actually pretty noisy.

G: How could you sleep in these conditions?
FV: You can sleep, as you can sleep in a plane, it’s the same thing and you can use earplugs.

G: As for sleeping, how could we imagine it? Were you fastened to your bed?
FV: We didn’t sleep in a bed, but in a sleeping bag, which you can fix wherever you want. We were floating, so we could put it into a corner for example. Otherwise there were only two beds in the space station. Usually I was sleeping on the floor and a colleague was sleeping on the ceiling, so when I woke up, I looked into his eyes – smiles.

G: You did many experiments during the space mission. What was your favorite?
FV: Maybe the life science experiment was the most interesting, because it was the fact of zero G environment on your body to watch what is happening. For instance we were measuring the pulse wave from your hart is spreading out all the way down to your toes. And according to Newton, each action is causing a reaction. In floating in space as our hart was beating, it pushed in one direction and the body was moving it the other one. It was a very little thing, but very interesting to realize. Or some neurologic experiments. For example how the zero G effects your coordination between hands and eyes and ears.

G: It’s surprising to hear it, because I thought as you are an engineer, you were rather interested in physical experiments, and those you have mentioned, are medical experiments.
FV: Yes, of course I’ve been interested in physical experiments too, but I didn’t see them really, just the results when measuring, but the medical experiments you really experienced it on your own body.

G: I see a photo on this office’s wall in which you are with the Soviet colleagues in the space station. How was your relationship with them?
FV: Very good! With everyone.

G: Did it mean a big difference between you and them that some of them were experienced?
FV:  No, on the contrary. I was glad, that I had experienced colleagues, because they helped a lot and shared their experience. Actually Aubakirov the Kazakh guy, was also a first time flier and with Arzebarskij (who is in red in the middle) he was also a first time flier. The three of us were landing together and we were all rookies. But Volkov, our commander, he was very experienced.

G: Do you keep in touch with them?
FV: Yes, We met in April when it was the 50th anniversary of Gagarin and we are going to meet again in Moscow in September.

G: A little bit personal question: how did your family tolerate those 2 years, when you were selected and trained for the space mission, and the other 2 when you were on tour in Austria? I read that your daughter was born during your time in Star City.
FV: During the training, my wife lived with me in the SU. Basically my family didn’t mind, that I’m doing this. The two years after the flight was tough, because I was becoming a celebrity here in Austria. I was on the road quite a lot, came home late, so I had to make sure, that I don’t lose the base and the touch with my family. That’s certainly to a degree, something you have to learn, that you don’t lose the control over yourself, because you are handed over to one reception to another, you are a star. But then we went to the US and being a celebrity was over, because nobody knew me there. This was good because normal life continued.

G: Talking about not losing control, did your period as an astronaut change you or your view regarding anything?
FV: No, not really. What it did though is made me much more sensible to a few areas. For instance our environment, ecology. This really kicked to me the direction that I’m really actively supporting environmental activities.

G: If we can return to your space flight, I heard that the landing was harder than expected. How do you remember it?
FV: Probably there are harder ones, but for me, it was really tough. The reason of it, that we had a strong side wind. So when we hit the ground, we immediately started tumbling and it was very fast, three times this direction and two times that direction, as my Kazakh colleague analyzed later on. For me, it seemed just a second of crash, and that was it. In the end, we were on a position when I was on the top of the capsule and he the bottom of it. Luckily the ground staff was immediately there and turned us to the proper position, we opened the hedge and we climbed out step by step.

G: So finally you didn’t need the survival skills what you learned during the training.
FV: Luckily not.

G: Do you know how many G you had stand hitting the ground with the capsule?
FV: I don’t know exactly. Maybe 20, but just for a second. You don’t really feel this 20 G as it is like a short big bang. It’s not like when you stand 4 G for many seconds during a jet flight. When you run against a door, it’s also 20 G.

G: Maybe you will feel a bit strange my next question after talking about hard landing, but did you have any relation with flying before your astronaut career?
FV: No.

G: And after it?
FV: Also no. Through this project, I got much closer to flying. During the selection in Austria I had the pleasure to fly with jets from the Austrian Air Force which is a unique experience for an ordinary people. Then in Star City we flew many-many times. But also I got close to flying, I’ve never made the pilot licence. It is a strange situation, because I like to fly, but to be a good pilot you have to fly regularly for example as a professional pilot at an airline. But then you cannot fly the way you want, you waste your time. It gets pretty boring when you cross the ocean three times a month. Doing flying as a hobby, I didn’t have enough time. My colleague, Clemens got the pilot licence, but even he gave it up, because as he said, he cannot fly regularly to be in shape.

G: If we can talk about your exceptional role as Austria’s first astronaut, did you feel any pressure, big expectations from the government or the public?
FV: No, I didn’t feel any pressure to perform. I felt the pressure from myself when I was selected as the No. 1, that I have the responsibility to perform this project, but this was not related to be the first Austrian astronaut. If I would have done another job, I also would felt the responsibility to perform on that project too. You know, when we were training in Star City, we were separated, we had peace and we were doing our job and we were not exposed to the public. This was happening afterwords. In Star City we were surrounded by familiar faces, the trainers, some Austrian people who were preparing us to the experiments.

G: How was the landing at Schwechat, Wien? Huge crowd are waving flags, reporters - like in the movies?
VH: Yes, exactly. It was in October and already dark, when I landed in Schwehat. There were lights, red carpet, many people, TV cameras, There was an argument who is coming to the plane to  greet me, but I didn’t care who is gonna be the first, I wanted to see my family first. I got out the plane, stand on the stairs, there were TV crews, flash lights and journalists under there. The prime minister, the vice chancellar and the governor were there too. A major and another major were all there. They greeted me, and we went to a VIP room at the airport to hold a press conference. Fortunately the governor arranged a car for me, which took me and my family home.

G: And how was that two years which you spent with visiting several cities in Austria after your space journey?
FV: It was a nice period to meet people and see Austria from a different point of view.

G: Could you tell me something about Austria’s current role in space research?
FV: Well, I’m not too familiar with it, but Austria is part of the European Space Agency. There is a significant scientific activity is going on, and there is a space industry also has been developed. Which are active in various programs with European Space Agency. I think, there is also run one or two experiment on the International Space Station in terms of human space flight, they are measuring the radiation. So taking, that this is a small country, quite a lot of activities are going on. This year, the International Space University held its summer course in Graz, which has started 2-3 weeks ago So, in July and August, a whole bunch of talented space students are doing a summer course and this is a good thing.

G: Will you visit it?
FV: Unfortunately they held the opening, when I was abroad on a business trip. When they invited me to visit the course, it was right in the middle of my vacation, and they have found another astronaut, but I sent them a video message.

G: Do you know, is there a plan to dedicate another Austrian astronaut to a space mission again?
FV: As far as I know there are no plans. But I know, there is an Austrian who applied to be one the first on these commercial ventures with Virgin Galactic. But to repeat my project is not possible. The human space flight activity is a voluntary program with the European Space Agency so the countries can be selected to participate or not and Austria has recently selected not to participate. This is why Austrian candidates couldn’t become European astronauts, because the country itself is not supporting this project and therefore they select countries or members who are participating in the International Space Station program.

G: But if the situation would change and there would be a chance, would you apply to another space journey?
FV: Sure! But I should lose some weight – he says with a smile.

Austria’s main milestones in space research (based on Bruno Philipp Besser’s study):

  • They had someone already in the XVI. century (Conrad Haas artillery commander), who draw the plans of a rocket and even a space station
  • Later Vincenz von Augustin, artillery general had his self-designed rocktets produced. It made Austria a significant rocket power in the XIX. century
  • 1936: Viktor Franz Hess was awarded by the Nobel prize for physics (shared it with Carl D. Anderson) for the discovery of cosmic radiation
  • Unfortunately before, during and after the II. World War, many of their scientists have emigrated (mostly to the US), augmented other countries with their knowledge. Those who stayed at Austria and the rocket science developments were wielded by the Germans during the war.
  • From the sixties, Austria wisely opened towards the US, Europe and the Soviet Union too in the field of space research. That’s why not just international conferences were held in Austria in this topic, but they could participate in several space programs. For example, in 1975, they did experiments in regard of the magnetic field, the vacuum brazing and the solidification of a special alloy in the state of zero gravity, in the science laboratory of the space shuttle, within the confines of the common ESA-NASA Spacelab-1 project. Cooperating with the Soviet Union, they could place magnetometers on space probes (Vega 1 and 2), which were developed by Austrian scientist to measure the Haley comet’s magnetic field
  • The aim to participate in space flights was already declared in 1968, when a federal committee was established to examine its possibilities of it
  • They have founded the Austrian Space Agency 1970, which has been existed since then
  • Austria become the partner member of the European Space Agency in 1981, then a full member in 1987
  • Thanks to the 20 years successful cooperation, the Soviets made an offer in 1987, that they would take an Austrian astronaut to the MIR space station for a week and he/she could do experiments there. The Austrian government took the offer in 1998 officially (the common Autromir project came into existence) and they advertised the possibility to the public in the same year, looking for civilian candidates. At the end of the 14 months multilevel pre-selection, they chose two from those 198 candidates. Franz Viehböck and Clemens Lothaller were sent to the astronaut training which was in Star City, SU. Finally the first one was lucky to enter to the cosmos, his journey lasted from the 2nd to the 10th of October 1991. During his time on MIR, he executed 15 experiments.
  • The Austromir project gave a big boost to the Austrian space technology, the companies who are working in this field, are still participating in several ESA programs as suppliers
Bruno Philipp Besser: Austria’s History in Space (ESA Publications Division)

I’ve got the photos from Herr Viehböck.

Interjú Franz Viehböck-kel, Ausztria eddig egyetlen kozmonautájával

A mi űrutazónk, Farkas Bertalan említette egyszer az Association of Space Exprolers (Űrhajósok Nemzetközi Szövetsége) nevű szervezetet, amely azon asztronauták exkluzív klubja, akik feljutottak a világűrbe. Amikor megnéztem a tagok listáját honlapjukon, feltűnt, hogy egyiküknek osztrák a nemzetisége, ő Franz Viehböck. Mostanában nem hallani sokat az osztrák űrkutatásról, és talán néhányatoknak az is új információ, hogy egyáltalán van asztronautájuk (számomra az volt), ezért is gondoltam, hogy érdekes lenne beszélgetni vele. Akinek életútját tanulmányozva igencsak lenyűgöző karrier tárult fel előttem. Miután civilként kiválasztották az űrrepülésre (egyébként elektromérnöki végzettséggel rendelkezik), 1991 októberében 8 napot tölthetett a MIR űrállomáson az Austromir osztrák-szovjet közös űrprojekt keretében. Dolgozott az amerikai Rockwell cég űrtechnológiai divíziójánál, majd nyolc évet töltött a Boeing űrrészlegénél, a végén, mint ausztriai irodájuk vezetője. Most egy nagy osztrák fémipari cég, a Berndorf AG igazgatótanácsának tagja. Itt találkoztunk és beszélgettünk a kiképzéséről Csillagvárosban, az űrben töltött nyolc eseménydús napjáról és egyszerűen csak az életről.

Gabriella: Még mindig sok újságírót fogad ebben az irodában, mint Ausztria első kozmonautája?
Franz Viehböck: Igen, itt is és máshol is. Sok újságíró kérdez folyamatosan mindenféle űrtevékenységekről.

G: Fokozta a média érdeklődését Ön iránt, hogy idén van űrrepülésének 20. évfordulója? Több közszereplést jelent, több interjút? Összefoglalva: sűrűbb időszak ez most az Ön számára?
FV: Sok minden zajlik most, mert ez egy fontos év az űrutazást illetően. 50 évvel ezelőtt járt az első ember az űrben Gagarin személyében, 30 éve startolt első űrsikló, és most volt az utolsó útja, szóval sok fontos évforduló van idén, ezért sokszor találkozom újságírókkal. Talán az én űrrepülésem is téma lesz majd októberben.

G: Lesz valamilyen hivatalos állami ünnepség/megemlékezés ezzel a jeles dátummal kapcsolatban?
FV: Nem vagyok benne biztos, hogy a kormány vagy a pártok terveznek-e ilyesmit. Halottam néhány pletykát, hogy talán lesz valami, de nem tudok semmi konkrétumról.

G: Az életrajzát átnézve, úgy tűnik, hogy ez az első olyan állása, amely nem kapcsolódik az űrkutatáshoz. Jól gondolom?
FV: Igen. Az űrutazásom és azt követő, ahhoz kapcsolódó kötelezettségeim után, az Egyesült Államokba költöztem és 8 évig a Boeingnek dolgoztam (eredetileg a Rockwellnek, de azt később megvette a Boeing), ezzel még mindig az „űrbizniszhez” kapcsolódtam. Már nem voltam többé aktív űrhajós, és ipari értelemben nem is voltam részese az űrkutatásnak. De mivel a Rockwell (vagy Boeing) építette az Apollo űrhajót, mégis megmaradt a kapcsolatom a kozmosszal. Nagyon aktívnak éreztem magam a Boeingnél ezen a területen. De aztán kiléptem a Boeingtől, visszatértem Ausztriába, és most a Berndorf AG-nál valóban nincs a munkámnak semmilyen kapcsolódási pontja az űriparral.

G: És miért váltott?
FV: Egy hosszú sztorit összefoglalva, személyes okok miatt. Az utólsó két évemet a Boeingnél már az ausztriai irodájukban töltöttem. Szeptember 11 után viszont vissza kellett térnem az Egyesült Államokba, költségcsökkentési lépések miatt. Ám a családom már nem akart visszaköltözni oda, így két hónap után úgy döntöttem, hogy kilépek a Boeingtől és visszatérek Ausztriába. Így kerültem a Berndorfhoz.

G: Tudna kicsit mesélni mostani munkájáról?
FV: Az igazgatótanács tagja vagyok, hárman irányítjuk a cégcsoportot. Én az egész vállalat technológiájáért vagyok felelős és a vezetőségi pozíciókat érintő HR ügyekkel is én foglalkozom.

G: Miután tagja az Association of Space Explorers szervezetnek, gondolom, azért csak van még kötődése a kozmoszhoz. Milyen feladatokkal jár ez a tagság?
FV: Igen, tagja vagyok az űrutazók csoportjának. Egykor a vezetőségben is benne voltam, ami felelősséggel járt, de most már csak átlagos tag vagyok. Így részt vehetek az éves konferencián, amit minden évben máshol tartanak. Idén Moszkvában lesz, szeptemberben. Ezeken a rendezvényeken előadásokat tartunk az egész világon folyó űrrel kapcsolatos tevékenységekről. A NASA kijelölt űrhajósai az amerikaiak dolgairól számolnak be, az oroszok az európai történésekről, a kínaiak pedig az ő tevékenységeikről. Így jó képet lehet kapni arról, hogy mi történik most és mik a jövőbeni tervek. Van egy nap – közösségi napnak hívjuk -, amikor a résztvevők elmennek előadásokat, bemutatókat tartani iskolákba, egyetemekre, hogy elérjék az embereket, majd később újabb előadások következnek, amelyek a kongresszus évi fő témájához kapcsolódnak. Ez lehet ökológiai környezetünkkel kapcsolatos vagy a jövőbeni űrrepülésekkel. Az egész összesen egy hét.  Emellett kétszer egy évben az ENSZ Tudományos Iroda Világűr kongresszusán (COPUS) is részt veszek, amelyet az űr békés használatának érdekében hoztak létre. Ezen az eseményen minden tagország képviselteti magát és az űrrel kapcsolatos ügyeket beszélnek meg. Itt az Association of Space Explorersnek van ott egy egy széke, bár nem jár hozzá szavazati jog.

G: Itt nyilván Ausztriát képviseli.
FV: Igen vagy csak magamat. Mert az ASE nem országok szövetsége, hanem egyéneké.

G: Utazzunk vissza egy kicsit a múltba. Olvastam, hogy nem Ön volt az egyetlen, akit kiképeztek az Austromir misszióra, volt egy tartalék űrhajós is, Clemens Lothaller. Tartja vele a kapcsolatot?
FV: Igen, jó barátok vagyunk, bár nem találkozunk minden hónapban.

G: Ő mivel foglalkozik mostanság?
FV: Orvos egy bécsi kórházban, a neurológiai osztály vezetője, de magánpraxisa is van.

G: Térjünk vissza Önre. Mi volt a fő motivációja, amikor jelentkezett az „űrhajós kerestetik” hirdetésre?
FV: Ez egy olyan dolog volt, ami felkeltette az érdeklődésemet, mert kalandosnak ígérkezett, ezen kívül érdekes volt számomra, hogy tapasztalatot szerezhetek a tudomány egyéb területein, valamint megismerhetem az ehhez tartozó csúcstechnológiát is. A kalandosságát az utazásra értettem, ami ugye valahol ebben a kategóriában a csúcs. Szóval sok dolog volt, ami arra inspirált, hogy jelentkezzek.

G: Az előzetes kiválasztás előtt tudta, hogy az 14 hónapig fog tartani, a csillagvárosi kiképzés pedig 10 hónapig?
FV: Nem, de nem is igazán foglalkoztam ezzel. Egyszerűen csak ösztönzőleg hatott rám, hogy mindezt csinálhatom. A többséggel ellentétben nekem nem volt tele a fejem kisgyerekkorom óta azzal, hogy űrhajós szeretnék lenni és semmi más. Én valahogy nem voltam ilyen. Ez egy jó lehetőségnek tűnt számomra, így azt mondtam, gyerünk, csináljuk meg. De ha nem választottak volna ki, akkor valami másba fogtam volna.

G: Azt hiszem, szerencsés volt, mert más országokban (például az oroszoknál vagy nálunk) általában vadászpilótákból lesznek űrhajósok, de az osztrák kormány egy civilt keresett tudományos tapasztalattal erre a feladatra.
FV: Igen, ez egy teljesen más megközelítés volt, mint a magyar űrutazás esetében. Itt nem feltétlenül egy tudóst kerestek, hanem valakit, aki tudományos kísérleteket tud elvégezni az űrállomáson. Persze ha valakinek volt tudományos előélete, az nyilván előnyt jelentett. Ha mérnök vagy biológus volt az ember az egyformán jó volt. Természetesen, ha az embernek ógörög nyelvből volt diplomája, az nem volt hasznos ebben a vonatkozásban.

G: Olvastam az ausztriai kiválasztási procedúráról és elég keménynek tűnt nekem. Folyamatos orvosi vizsgálatok, fizikai és mentális tesztek, repülés vadászgéppel. Volt olyan pont, amikor azt gondolta, hogy ez már túl sok? Hogyan tudta egyáltalán megőrizni a motiváltságát?
FV: Ezen hosszú időszak alatt számomra egyszerű volt megőrizni az eltökéltségemet, mert mindig a következő lépést láttam magam előtt. Arra gondoltam, hogy ha túljutok az összes teszten, akkor továbbléphetek a következő szintre és repülhetek vadászgéppel vagy ugorhatok ejtőernyővel, amelyek olyan kalandos dolgok, amire nincs lehetőség a mindennapokban. Nagyon jól éreztük magunkat az utolsó 13 jelölttel, de hirtelen véget ért a móka és egyszer csak 2 hétre egy bécsi katonai kórházban találtuk magunkat és ez volt az az időszak, amikor teljesen felépítettem a motivációmat. Előtte fél napnál több időt sosem töltöttem kórházban, de ez alatt a két hét alatt tudatosult bennem, hogy végig akarom csinálni. Ha megvan a cél a fejedben, egy tiszta cél, akkor meg lesz a motivációd és az eléréséhez szükséges energia is.

G: Ez így elég egyszerűnek hangzik…
FV: Igen, visszatekintve egyszerűnek tűnik, és valahogy feledésbe merülnek a nehezebb részek. De minden ember számára fontos, hogy legyenek céljai, és ha azokra koncentrál, akkor hihetetlen dolgokra képes. Ha nem akarod elérni a hegy csúcsát, akkor sosem jutsz fel oda. De nem lehet felérni a Mount Everestre egy nap alatt.

G: Hogyan értesült arról, hogy az Ön a két kiválasztott jelölt egyike?
FV: Egy pénteki napon történt, egy moszkvai katonai kórházban. Egy külön szobába invitáltak minket, ahol egy bizottság ült, mi is leültünk, majd egy illetékes személy Ausztriából azt mondta, hogy kiválasztották az utolsó két jelöltet és név szerint szólított minket. Mi voltunk azok a jelöltek! – mondja mosolyogva. Hasonlított a mostani castingokhoz, de persze ez nem a tévé nyilvánossága előtt zajlott.

G: Nyilván nagyon boldog volt, amikor a nevét hallotta.
FV: Igen, természetesen. Kétség kívül nagyszerű érzés, csodálatos volt. Emlékszem, mielőtt bementünk volna ebbe a szobába, a következőket mondtam Clemens-nek: „Tudod mit, ha minket választanak, akkor rögtön a bejelentés után visszamegyünk a szobánkba és iszunk egy sört.” És ezt is tettük. Nagyon meg voltunk lepve, hogy minket választottak.

G: Ha visszagondol a Szovjetunió-beli kiképzésre, melyik a legérdekesebb emléke erről az időszakról?
FV: Sok emlékezetes pillanat volt. Először is, ez egy nagyon különleges időszak volt, mert ez volt a Szovjetunió utolsó 2 éve. A rendszer szétesőben volt és ez hatással volt az emberek életére. Érdekes volt ezt megtapasztalni. Nem volt könnyű helyzet, mert például semmi sem volt a boltokban.
Aztán az egész kiképzés, megismerni az űrutazások elméletét, az űrjárművek működését, a kilövés, az űrállomáshoz kapcsolódás folyamatát, a landolást, az életfeltételeket biztosító és kommunikációs rendszereket. Műszaki szempontból nagyon érdekes volt a tervezésük. Na és gyakorlati kiképzés, az űrrepülés szimulációi. Számos órát töltöttünk szimulátorokban, heteken, hónapokon át. A gyakorlati képzésnek része volt a túlélő tréning, télen és tengerben is. Voltak olyan speciális repüléseink is egy géppel, ami parabolikus ívet írt le, hogy megtapasztalhassuk a súlytalanságot. De akár az ejtőernyős ugrást is említhetném. Nagyon sok érdekes dolog történt ott, ami egyben nagy tapasztalatot is jelentett, de ugyanakkor élveztük is. Persze voltak kevésbé szórakoztató részek is, de ezeket sem hagytam volna ki.

G: Ha már a szórakozást említette, tudna mesélni valamilyen vicces sztorit?
FV: Például amikor téli túlélő tréningünk volt, amivel azt gyakoroltuk, hogy hogyan tudnánk életben maradni, ha valahol Szibériában landolnánk, messze a tervezett földet érési ponttól. Azokkal a dolgokkal kellett túlélnünk, amik az űrhajón, a kabinban vannak. Az orvosok azt mondták, hogy mivel két nap és két éjszaka leszünk kint, plusz hideg lesz és korlátozott mennyiségű ennivalóval látnak el, valószínűleg valamennyit fogyunk majd. Beraktak minket egy autóba és egy erdőbe vittek. Nem tudtuk, hogy hol vagyunk. Az űrkabin és az ejtőernyő már ott volt, mi pedig elkezdtük felállítani a sátrunkat és tüzet rakni. Az első este valami zajt hallottunk a bokrokból, majd megjelent a német kollégánk, a sportedzőnk, aki hozott nekünk egy kis sonkát, kenyeret és vodkát, így jó kis bulit csaptunk. A két nap leteltével kiderült, hogy a társam, Clemens hízott fél kilót én meg csak egy felet fogytam. Vicces volt, mert az orvosok tudták, hogy valami nem volt kóser.

G: Fel tudja idézni, hogy mi járt a fejében azokban a percekben, amikor szorosan az ülésébe szíjazva feküdt az űrhajóban és a kilövésre várt?
FV: A kiválasztás és a tréning alatt vagy tízezerszer vizsgáltak meg az orvosok. Nem is tudom hányszor mérték meg a vérnyomásom és a pulzusom. Emlékszem, hogy mikor felszállás előtt utoljára estem át ezeken, majd beöltöztünk a szkafanderbe, arra gondoltam, hogy ennyi, ezután már egy doktor sem mondhatja azt, hogy nem mehetek – mondja nevetve.
Amikor ott fekszik az ember, az természetesen egy nagyon izgalmas momentum, és ahogy emlékszem, valóban nagyon izgatott is voltam. Aztán arra gondoltam, hogy már csak néhány másodperc van a startig, már úgysem lehet semmit tenni, mindjárt megtörténik és ilyenkor az ember nem akarja az egészet leállítani azt mondva: „Beijedtem, bocs’, ki akarok szállni!” – nyilván nem tesz ilyet az ember. Aztán a rakéta elemelkedett a földtől, nem pánikoltam, nem volt semmi ijesztő, de továbbra is izgatott voltam. Aztán ez fokozódott, amikor az első rész levált a rakétáról, mert ez olyan érzés volt, amiről előtte nem szóltak, nem magyarázták el, hogy mi is fog történni, és ennél a pontnál nagy G terhelést kapsz, 4-4 és felet, aztán ahogy leválik az első fokozat, hirtelen megszűnik a G terhelés és a nyomás. Ekkor arra gondoltam: „Istenem, valami baj van a hajtóművel” és felkészültem rá, hogy bekapcsol a biztonsági rendszer, ami vészhelyzetben lép működésbe. Ez egy rakéta, amely egy jó nagy rántás közepette leválasztja az űrhajót a hordozórakétáról és az űrkabint az ellenkező irányba fordítja, aztán az ejtőernyővel érsz földet. Ez olyan mint egy puskalövés, szóval egy nagy lökésre készültem, de nem történt meg. Aztán halottam a fülhallgatómban, hogy a következő rész hajtóműve normálisan működik aztán újra éreztem a nyomást. Úgyhogy ez egy kicsit sokkoló momentum volt. De ahogy a második rész levált, már tudtam, hogy ez normális, ez így működik.

G: Említette a zajokat az űrhajóban. Az űrállomás zajaira és illatára is emlékszik?
FV: Az a szag nagyon érdekes volt, amit akkor éreztem, amikor átlebegtünk az összekötő alagúton az űrhajóból az űrállomásra. Mivel acélból készült, fém szaga volt. Az űrállomás hangja olyan volt, mintha egy repülőgépben lettem volna. Sok ventilátor működött, ezért elég hangos volt.  

G: Hogyan tudott aludni ilyen körülmények között?
FV: Ahogy egy repülőgépen is tud aludni az ember. És füldugónk is volt.

G: Ami az alvást illeti, hogyan kell ezt elképzelni? Az ágyához volt szíjazva közben?
FV: Nem ágyban aludtunk, hanem egy hálózsákban, amit bárhová oda tudtunk rögzíteni. Mivel lebegtünk, egy sarokba is oda tudtuk kötni. Egyébként csak két ágy volt a MIR-en Én általában a padlón aludtam, egy kolléga viszont a plafonon, így aztán amikor felébredtem, éppen a szemébe néztem – mondja mosolyogva.

G: Sok kísérletet elvégzett az űrutazása során. Melyik volt a kedvence?
FV: Talán az életfolyamatokkal kapcsolatos volt a legérdekesebb, mert arról szólt, hogy hogy hat a súlytalanság az emberi szervezetre. Például azt is mértük, hogy a vér hogyan áramlik a szívből a lábfejekig. Newton törvénye szerinte minden erő ellenerőt vált ki. Az űrben lebegve, ahogy a szívünk vert, egyik irányba pumpálta a vért, a test pedig az ellenkező irányba. Ez kis dolog, de érdekes volt megtapasztalni. Vagy néhány neurológiai kísérlet. Például hogy a súlytalanság hogyan befolyásolja a koordinációt a kéz, a szem és a fül között.

G: Meglepő ezt hallani, mert azt hittem, hogy mérnökként inkább a fizikai kísérletek érdekelték, de amiket az előbb említett, orvostudományi kísérletek.
FV: Igen, a fizikai kísérletek is érdekeltek, de azokat nem tudtam megfigyelni, csak a mérési eredményeket láttam, míg az orvostudományi kísérleteket saját magamon tapasztalhattam meg.

G: Látok itt egy képet az iroda falán, amin a szovjet kollégáival látható az űrállomáson. Milyen volt a kapcsolata velük?
FV: Nagyon jó! Mindenkivel.

G: Nagy különbséget jelentett, hogy némelyikük jóval tapasztaltabb volt Önnél?
FV: Nem, épp ellenkezőleg. Örültem, hogy tapasztalt kollégáim vannak, mert sokat segítettek és megosztották a tudásukat velem. Viszont Aubakirov a kazah srác először volt az űrben és Arzebarskij (aki pirosban látható középen) szintén első utas kolléga volt. Mi hárman landoltunk együtt és mindannyian kezdők voltunk. De a parancsnokunk, Volkov például tényleg tapasztalt volt.

G: Tartja velük a kapcsolatot?
FV: Igen. Áprilisban találkoztunk is Gagarin űrrepülésének 50. évfordulóján és szeptemberben újra látjuk egymást Moszkvában.

G: Egy kicsit személyes lesz a következő kérdés: a családja hogyan viselte azt a két évet, amíg kiválasztották és felkészítették a misszióra és az utána következő újabb két évet, amikor Ausztriában „turnézott”? Ha jól tudom, a lánya éppen akkor született, amikor Csillagvárosban volt.
FV: A kiképzés alatt a feleségem velem volt a Szovjetunióban. A családom alapvetően nem bánta, hogy ezt csinálom. Az űrrepülés utáni két év kemény volt, mert híresség lettem Ausztriában. Sokat voltam úton, későn értem haza, és figyelnem kellett, hogy ne veszítsem el a kapcsolatot a családommal. Ez bizonyos szinten meg kellett tanulnom, hogy ne vesszen el az önkontrollom, hiszen egyik fogadás követte a másikat, sztár voltam. De aztán az USÁ-ba költöztünk és vége volt a celebségnek, mert ott senki sem ismert minket. Ez jó volt, mert az életem végre visszatért a normális kerékvágásba.

G: Ha már az önkontrolról beszélünk, az űrhajósként töltött időszak megváltoztatta a látásmódját bármivel kapcsolatban?
FV: Nem igazán. Talán csak annyiban, hogy némely dolgokra fogékonyabb lettem. Például a környezetünkre, az ökológiára. Elindított egy irányba, amelynek köszönhetően aktívan támogatom a környezetvédelmi tevékenységeket.

G: Még egy kicsit térjünk vissza az űrutazására. Úgy halottam, hogy a landolás kicsit durvábban sikerült a tervezettnél. Hogyan emlékszik erre?
FV: Nyilván voltak ennél keményebb földet érések is, de számomra valóban durva volt. Az okozta, hogy erős oldalszelünk volt. Így aztán amikor földet értünk, elkezdtünk bukfencezni elég nagy sebességgel, háromszor az egyik irányba, kétszer a másikba, ahogy azt kazah kollégám utólag kielemezte. Számomra ez csak egy pillanatig tartó ütközésnek tűnt, és már vége is volt. A végén olyan pozícióba kerültünk, hogy én voltam a kapszula tetejében, ő pedig az aljában. Szerencsére a földi személyzet azonnal odaért és a megfelelő helyzetbe forgatott minket, kinyitottuk az ajtót és óvatosan kimásztunk.

G: Ezek szerint akkor nem volt szüksége a túlélő tréningen tanultakra.
FV: Szerencsére tényleg nem.

G: Tudja, hogy hány G érte Önöket a földet érés alatt?
FV: Nem tudom pontosan. Úgy 20, de csak egy másodpercig. Nem nagyon lehetett érezni, mert csak egy hirtelen, erős ütés volt. Ez nem olyan, mint amikor másodpercekig kell kiállni 4 G-t egy vadászgépes repülés alatt. Amikor az ember nekiszalad egy ajtónak, az is 20 G.

G: A következő kérdésem talán furcsának fog tűnni, éppen azután hogy a durva földet érésről beszélgettünk, de volt bármilyen kapcsolata a repüléssel a kiválasztása előtt?
FV: Nem.

G: És utána?
FV: Erre is nem a válaszom. Bár az igaz, hogy az űrprojekt alatt közelebb kerültem a repüléshez. A kiválasztás során voltam olyan szerencsés, hogy repülhettem az osztrák légierő vadászgépeivel, ami hatalmas élmény egy átlagembernek. Csillagvárosban is sokat repültünk. De ennek ellenére soha nem szereztem pilóta engedélyt. Furcsa dolog ez, mert repülni szeretek, de ahhoz, hogy az ember jó pilóta legyen, rendszeresen kell repülni, például egy légitársaság kereskedelmi pilótájaként. De ebben az esetben nem úgy repülhetsz, ahogy akarsz és vesztegeted az idődet. Hamar unalmassá válhat, ha havonta háromszor átszeled az óceánt. A hobbiból repülésre pedig nem volt időm. Az űrhajóstársam, Clemens, megszerezte a pilóta jogosítványt, de egy idő után feladta a dolgot, mert, ahogy mondta, nem tudott elég gyakran repülni ahhoz, hogy formában maradjon.

G: Ha azt vesszük, Ön egy kivételes szerepet kapott az élettől, mint Ausztria első űrhajósa. Érzett bármilyen nyomást vagy nagy elvárást ezzel kapcsolatban a kormány vagy az emberek részéről?
FV: Nem éreztem semmi ilyet, hogy elvárnának valamilyen teljesítményt. Csak saját magam támasztottam elvárásokat, miután kiválasztottak egyes számú űrhajósnak. Felelősséget éreztem az iránt, hogy jól teljesítsek ebben a projektben, de nem azért mert én voltam az első osztrák űrhajós. Ha más feladom lett volna az iránt is ugyanolyan felelősséget éreztem volna. A csillagvárosi kiképzés alatt el voltunk szeparálva, nyugalom vett minket körül, végeztünk a feladatainkat, nem voltunk kiállítva a nyilvánosság elé. Ez csak az űrutazás után következett. Csillagvárosban ismerős arcok voltak körülöttünk, a kiképzők és osztrák szakértők, akik felkészítettek minket a kísérletek elvégzésére.

G: Milyen volt a landolás a schwechati reptéren, amikor hazatért? Hatalmas tömeg zászlókat lengetve és riporterek, mint a filmekben?
FV: Igen, pontosan. Októberben volt és már sötétedett, amikor megérkezett a gépem a bécsi reptérre. Ki volt világítva, vörös szőnyeget terítettek le, rengeteg ember, tévé kamerák. Volt egy megállapodás, hogy ki jön először a géphez üdvözölni engem, de engem nem érdekelt, hogy ki lesz az első, a családomat akartam látni. Kiléptem a gépből, megálltam a lépcső tetején, tévé stábokat, vakuk villanását és újságírókat láttam lent. A miniszter, az alkancellár és a kormányzó is ott volt. Rajtuk kívül a polgármester, meg még egy polgármester. Miután üdvözöltek, egy reptéri VIP terembe mentünk sajtókonferenciát tartani. Szerencsére a kormányzó intézett nekünk egy autót, ami később hazavitt engem és a családomat.

G: És milyen volt az a két év, amikor az űrutazása után Ausztria városait látogatta végig?
FV: Jó volt találkozni az emberekkel és más szemszögből látni Ausztriát.

G: Tudna valamit mesélni Ausztria jelenlegi szerepéről a nemzetközi űrkutatásban?
FV: Nos, nem rendelkezem teljes körű információkkal erről, de Ausztria tagja a Nemzetközi Űrhivatalnak (ESA). Jelentős tudományos tevékenység folyik és az űripar is fejlett. Ezek a területek aktívan jelen vannak a Nemzetközi Űrhivatal több programjában is. Azt hiszem, egy vagy két osztrák kísérlet is folyik éppen a Nemzetközi Űrállomáson az emberi űrutazással kapcsolatban, a sugárzást mérve. Szóval, ha azt vesszük, hogy ez egy kis ország, elég sok dolog van folyamatban. Idén a Nemzetközi Űregyetem Graz-ban tartja nyári kurzusát, ami 2-3 hete kezdődött. Így júliusban és augusztusban egy sereg tehetséges, az űrkutatás iránt érdeklődő fiatal vesz részt ezen, ami nagyon jó dolog.

G: Ellátogatott oda?
FV: Sajnos a megnyitó idején én éppen külföldön voltam egy üzleti úton. Aztán amikor hívtak, hogy látogassak el a kurzusra, az éppen a nyaralásom közepére esett volna. Végül találtak egy másik űrhajóst. De küldtem nekik videó üzenetet.

G: Tud arról, hogy Ausztria szeretne-e újabb asztronautát az űrbe küldeni?
FV: Amennyire én tudom, nincs ilyen terv. Van egy honfitársam, aki jelentkezett a Virgin Galactic magánűrhajó első útjára, de egy az enyéméhez hasonló küldetés nem lehetséges. Az emberi űrutazás projekt egy önkéntes tevékenység az Európai Űrhivatallal, így az országokat vagy kiválasztják a részvételre, vagy nem. Azért nem lehetnek osztrák jelöltek európai űrhajósok, mert Ausztria nem vesz részt ebben a programban, így ők olyan országokat választanak ki erre, akik részt vesznek a Nemzetközi Űrállomás programban.

G: De ha megváltozna a helyzet, és lehetőség adódna rá, jelentkezne egy újabb űrrepülésre?
FV: Hát persze! De kicsit fogynom kellene hozzá – mondja mosolyogva.

Ausztria fontosabb mérföldkövei az űrkutatásban (Bruno Philipp Besser tanulmánya alapján)

  • Már a XVI. században is volt olyan gondolkodójuk (Conrad Haas tüzérparancsnok), aki rakétát tervezett és kidolgozta egy űrállomás koncepcióját
  • Később Vincenz von Augustin tüzér tábornok le is gyártatta saját tervezésű rakétáit, amely az egyik rakéta nagyhatalommá tette Ausztriát, az ország tüzérségének 1867-es megszüntetéséig
  • 1936: Viktor Franz Hess (Carl D. Andersonnal megosztva) fizikai Nobel-díjat kap a kozmikus sugárzás felfedezéséért
  • A II. világháború előtt, alatt és után sajnos sok tudósuk külföldre (főként Amerikába menekült) más ország tudásanyagát gyarapítva, az otthon maradtak és az osztrák rakétatechnikai fejlesztések felett a németek gyakoroltak hatalmat a háború idején
  • Az 60-es évektől Ausztria okosan nyitott Amerika, Európa és a Szovjetunió felé is az űrkutatás terén. Így nem csak sok ilyen témájú nemzetközi konferenciát rendeztek náluk, de résztvevői is lehettek több úrprogramnak is. Például 1975-ben a közös ESA, NASA Spacelab-1 projekt keretén belül, az űrsiklón létrehozott tudományos laboratóriumban végezhettek kísérleteket a mágneses mezővel, a vákuum-hegesztéssel és egy speciális ötvözet megszilárdulásával kapcsolatban, a súlytalanság állapotában. A szovjetekkel való együttműködés során osztrák fejlesztésű magnetométereket helyezhettek el űrszondákon (Vega 1 és 2) hogy a Haley üstökös mágneses mezejét mérhessék
  • Az űrutazásban való részvétel szándéka már 1968-tól megvolt, amikor a Külügyminisztérium bizottságot hozott létre, hogy megvizsgálja ennek lehetőségeit és követelményeit
  • 1970-ben létrehozták az Osztrák Űrkutatási Intézetet, ami azóta is működik
  • 1981-ben partner, majd 1987-ben teljes jogú tagja lettek a Nemzetközi Űrhivatalnak (ESA)
  • A két évtizedes sikeres együttműködésnek köszönhetően, a szovjetek 1987-ben a felajánlották, hogy egy osztrák űrhajóst felvisznek a MIR űrállomásra, aki az ott töltendő egy hét alatt kísérleteket végezhet. Az osztrák kormány az ezt követő évben hivatalosan is elfogadta az ajánlatot (létrejött a közös Austromir projekt) és még abban az évben meg is hirdették a lehetőséget a lakosság számára, civil jelentkezőket keresve. Az deklarált feltételnek megfelelő 198 jelölt közül végül egy 14 hónapos, többszintű kiválasztási procedúra után végül 2 jelöltet küldtek a 10 hónapos csillagvárosi kiképzésre: Franz Viehböck-öt és Clemens Lothallert. Végül az előbbit érte az a szerencse, hogy feljuthatott a világűrbe, űrutazásra 1991.október 2-től 10-ig tartott. A MIR űrállomáson töltött idő alatt összesen 15 tudományos kísérletet végzett el
  • Az Austromir projekt nagy lökést adott az osztrák űrtechnológiának, az ezen a területen tevékenykedő cégek, mint beszállítók máig jelen vannak különböző ESA űrprogramokban

Bruno Philipp Besser: Austria’s History in Space (ESA Publications Division)

A fotókat Herr Viehböcktől kaptam.