Redbull hangár

Redbull hangár

2011. április 26., kedd

Two gentlemen from the space

Text and photos: Gabriella

Two friendly middle-aged gentlemen arrived to the auditorium of the Zrínyi Miklós University on 20th April: Bertalan Farkas, the only Hungarian astronaut so far who was in the cosmos and his mate in the space travel, Valeri Kubasov. They held a presentation about the past, present and future of the space flight on the occasion of 50. Gagarin anniversary.

I was eager to know, if they find the same wave with the uniform audience officer students, whose average age was maximum 22, and I felt in the end, that there wasn’t any chasm between the generations. Its main evidence, that they made laugh the youngsters with their stories several times.

Bertalan Farkas shows a newspaper which was issued on the day of Gagrin's space flight

At first, Valeri Kubasov reminisced about the dawn of the space research, the Soviet-American rivalry, in which the previous ones reached the breakthrough, as they got a man to the cosmos first. Then recalling the beginning of his own career, he represented, that he was working as a designer engineer in the institute of Koroliov (engineer, the father of the Soviet space research) at first, when the Vostok-1, Gagarin’s spaceship was just under assembling. Koroliov encouraged his engineers to apply to the space program and Kubasov took a fancy to it, and as he suited for the high criteria, he was selected to an astronaut. What is really interesting, that he continued his original work in the institute between two space flight and the preparations to them. He knew Gagarin personally, even, they prepare together to a common space flight. But when in 67’ an astronaut, named Komarov lost his life in a space journey, the government disabled Gagarin from space flights, because they wanted to preserve their first spaceman. Unfortunately it wasn’t successful, as their national hero has died in a jet accident in the age of 34. Kubasov described his noted colleague as a very benevolent man without any fuss.
When he recalled their common space mission with Bertalan Farkas, he highlighted, that his moustached  fellow-traveller always wanted to see Hungary from the space, but as they always reached our country just in the evening, they sit up many times. It made the audience laugh, when he reminded as they ride the hoover at the space station. It has turned out from his story, that they had to clean up even there and when they switched on this device, air was flowing out from its end and push itself ahead, which gave the idea to the rodeo. An older man from the rows of the public commented it, as now he knows where the Rocket hoover name is from. (It is a former Soviet hoover brand name from the 70s.)
Answering to a question from the audience, he told us, that before his space flights (he was lucky to experience it three times) he always feared of being ill and not allowed to go. So in the end, when the rocket was started under him, he thought that finally he is in the spaceship and nobody can turn him back.
Ha adverted to the unquestionable fact, that the space research has built into our weekdays, has been the part of our life. As the several countries of the world participate jointly in the space program, he’s sure, that if we can step on the Mars once, this would be a result of an international cooperation. Beside it, he is very proud of that his country was the pioneer on this field, but he defines it as the common achievement of civilization.

Valeri Kubasov

After his old friend, Bertalan Farkas took over the microphone, who has been awarded recently by president Medvedev at the celebration event of the Gagarin 50. anniversary, among Russian, Japanese, German, American astronauts, admiring his role in the conquest of space.
In his opinion, space travelling is not that spectacular and hearth robbing any more as it was in the past. But he also thinks, that its results has built into our everyday life, as the working of the mobile telephones, the technical development of aviation and some medicines also are thanked to the space research. He mentioned the material of the heart keys as a concrete example. We could live more than 200 years with them now, while in the past, they had been changed 2 or 3 times with further operations during the lifetime of a patient. Although the changes of the stratosphere can be examined by the scientists from the Earth in these days, he thinks that we will need astronauts henceforward to the research projects which are related to our future.
Turning back to the past, he told, that in the Soviet Intercosmos program in the sixties, the member countries can send only spaceship instruments to the space at first, but later cosmonauts too, thus he was on the Soyuz-36. Among others, they carried on material technology, health biology tests, but what is he proud of the most, that they measure the radiance of the cosmos first time with a Hungarian invention called Pille. Its developed versions have been used on the Salyut, Mir and ISS (international space station) since then.
He told regarding his space flight, that there was a runner machine and a fixed bicycle on the Salyut-6 spaceport. When he was sitting on the second one, he found it very funny, that during 10 minutes cycling, he reached another continent, which would be a big sport achievement in reality.
He is really sorry, that Hungary doesn’t participate in the international space research with and astronaut momently. He thinks, that it is not good to let a train to dash forward if we were on it once. Reading it, obviously some of you think that we have no money for more serious things and I understand them. But I can also understand our cosmonaut, as usually everybody considers his/her own work field is the most important. Otherwise his not just the man of words, his deeds is also very talkative. He is the founding member of the Association of Space Explorers (www.space-explorers.org) and the Space for Earth Foundation (www.spaceforearth.com). Both organizations have the same goal: to bring science (and space research inside it) closer to people in an international cooperation, and to apply its result more efficiently in the interest of our future. Otherwise the number of those astronauts who were in the space is just around 500 (which is only the fraction of the mankind) and as Farkas Bertalan says, selected to the cosmonaut training is a big honor, but entering the space is an even higher level.
He mentioned, that the next yearly conference of the Space Explorers is planned to hold at Budapest in 2012 September and hopefully many astronauts will visit Budapest on this occasions. So there will be a possibility to chase cosmonauts, although it will be difficult to recognize them without their spacesuitJ

Finally a bonus video. Most probably the organizers would have liked to play this one at the presentation, but ‘technical support team’ at the venue couldn’t solve it. Although if it had the same bad picture quality, then I don’t mind it J


As for the quality of the photos, I do beg your pardon. Helen couldn’t join me and her new camera obeys only its master – as it has turned out. I guess I flashed into the eyes of the astronauts some times, but they were really friendly and gave me autograph even so. You can see Kubasov’s sign  above and Bertalan Farkas’s under.



I would like to say a big thank you to my friend Dezső, because I even didn’t know about this interesting event without him.

Gabriella

More photos of the spacemen:





2011. április 22., péntek

Két úr az űrből

Szöveg és fotók: Gabriella

Április 20-án délután kettőkor két barátságos középkorú úr érkezett a Zrínyi Miklós Egyetem előadótermébe, a Biztonságpolitikai Szakkolégium szervezésében: Farkas Bertalan máig egyetlen asztronautánk és egykori társa űrutazása során, Valerij Kubaszov. Gagarin űrrepülésének 50. évfordulója alkalmából (amelyről mi is megemlékeztünk múlt héten) tartottak előadást az űrrepülés múltjáról, jelenéről, jövőjéről.

Kíváncsi voltam, hogy a vajon megtalálják-e a közös hullámhosszt a termet megtöltő, terepszínű gyakorlóruhás, kb 22 éves átlagéletkorú hallgatósággal, de végén határozottan úgy éreztem, hogy nem volt szakadék a generációk között. Ennek legfőbb bizonyítéka, hogy sikerült jónéhányszor megnevettetni a hallgatókat történeteikkel.

Farkas Bertalan a Gagarin űrrepülésének napján megjelent napilapot mutatja


Először Valerij Kubaszov mesélt az űrkutatás hajnaláról, a szovjet-amerikai versengésről, amelyben az előbbiek érték el a nagy áttörést, hiszen ők jutattak először embert az világűrbe. Majd saját karrierjének kezdetét is felelevenítve elmesélte, hogy először tervezőmérnökként dolgozott Koroljov (mérnök, a szovjet űrkutatás atyja) intézetében, amikor a Vosztok-1, Gagarin űrhajója még csak összeszerelés alatt állt. Koroljov biztatta mérnökeit, hogy jelentkezzenek űrhajósnak, Kubaszov kedvet is kapott hozzá, s miután megfelelt a magas kritériumoknak, be is választották a programba. Ami igazán érdekes, hogy két űrrepülés és az azokra való felkészülés között tovább dologozott a tervezőintézetben, korábbi munkáját végezve. Gagarint személyesen ismerte, sőt együtt készültek tervezett közös űrutazásukra. Azonban amikor 67-ben Komarov életét vesztette egy űrutazás során, Gagarint letiltották az űrrepülésről, mert szerették volna épségben megőrizni első űrhajósukat. Ez sajnos így sem sikerült, mert a szovjetek nemzeti büszkesége 34 évesen meghalt egy vadászgép balesetben. Kubaszov egyszerű és nagyon jóindulatú emberként jellemezte neves elődjét.
Farkas Bertalannal közös űrrepülésükkel kapcsolatban azt emelte ki, hogy bajszos útitársa mindig Magyarországot szerette volna nézni a világűrből, ám mivel hazánk fölé mindig csak éjszaka értek, sokszor virrasztottak, hogy lássák. Nagy nevetést váltott ki a hallgatóságból, amikor arra emlékezett vissza, hogy az űrállomás porszívóján lovagoltak. Elbeszéléséből kiderült ugyanis, hogy ott is kellett takarítani néha és amikor bekapcsolták ezt az eszközt, annak levegő áramlott ki a hátulján, és tolta magát előre, ez adta az ötletet a rodeóra. A közönség soraiból egy középkorú úr ezt úgy kommentálta, hogy most már érti, hogy a Rakéta porszívó honnan kapta a nevét.
Egy hallgatói kérdésre válaszolva beszélt arról is, hogy az űrutazásai előtt (háromszor érte ez a szerencse) mindig attól félt, hogy megbetegszik és nem mehet. Így végül, mikor beindították a hajtóművet alatta, általában arra gondolt, hogy végre, most már senki nem fodíthatja vissza.
Kitért arra is, hogy a jelenkorban az űrkutatás már beépült a hétköznapokba, életünk része lett. S miután a világ több országa közösen vesz részt az űrprogramban, biztos benne, hogy ha egyszer a Marsra is lép ember, az is nemzetközi együttműködés eredménye lesz. Emellett persze büszke arra, hogy mégiscsak hazája volt az úttörő ezen a területen, ám ezt a civilizáció közös eredményének tartja.

Valerij Kubaszov


Régi barátja után Farkas Bertalan vette át a mikrofont, akit egyébként Medvegyev államelnök nemrég tüntetett ki Moszkvában a Gagarin űrrepülésének 50. évfordulóján tartott ünnepségen, orosz, japán, német és amerikai kozmonauták mellett, ezzel ismerve el az űr meghódításában játszott szerepét.
Meglátása szerint az űrutazás már nem olyan látványos és szívdobogtató, mint régen. Ám ő is úgy véli, hogy vívmányai beépültek mindennapjainkba, hiszen a mobiltelefonok működése, a repülés technikai fejlődése és egyes orvosságok is az űrkutatásnak köszönhetőek. Konkrét példaként a mai szívbillentyűk anyagát említette, amelyekkel akár több mint 200 évig is elélhetne az ember, míg régen egy beteg élete alatt akár kétszer-háromszor is cserélni kellett őket, újabb műtétek árán. Véleménye szerint, annak ellenére, hogy a sztratoszféra változásait már a Földről is tudják tanulmányozni a tudósok, a jövőnket érintő kutatásokhoz továbbra is kellenek majd űrhajósok.
A múltra visszatérve elmesélte, hogy az 60-as évek szovjet Interkozmosz progjamjának keretében a szovjet tagállamok először csak fedélzeti műszereket, később már űrhajósokat is feljuttathattak a világűrbe, így került ő is a Szojuz-36 fedélzetére. Többek közt anyagtechnológiai, orvosbiológiai kísérleteket folytattak, de amire különösen büszke, hogy egy magyar találmánnyal, a Pille nevű műszerrel mérték először a kozmosz sugárzását. Továbbfejlesztett változatait a Szaljut, a MIR és a nemzetközi űrállomáson (ISS) is használták/használják.
Saját űrutazásával kapcsolatban elmesélte, hogy a Szaljut-6 űrállomáson volt futópad és bicikli is. Amikor az utóbbin ült, nagyon viccesnek találta, hogy 10 perc tekerés alatt már egy másik földrész felett jár, ami nem lenne rossz sportteljesítmény.
Azt nagyon sajnálja, hogy Magyarország jelenleg nem vesz részt űrhajóssal is a nemzetközi űrkutatásban, véleménye szerint, egy ilyen vonatot nem szabad hagyni továbbrobogni, ha már egyszer sikerült felszállni rá. Ezt olvasva most nyilván sokan azt gondolják, hogy ennél sokkal égetőbb dolgokra sincs pénz, és meg tudom érteni őket. De ugyanakkor űrhajósunkat is megértem, hiszen mindenki a saját szakterületét tartja fontosnak. Ő amúgy nem csak a levegőbe beszél, alapító tagja az Űrhajósok Nemzetközi Szövetségének (www.space-explorers.org/) és a Space for Earth alapítványnak (www.spaceforearth.com/) is. Mindkettőnek az a célja, hogy nemzetközi együttműködés keretében a tudományt (ezen belül az űrkutatást) közelebb hozza az emberekhez, valamint hogy annak eredményeit hatékonyabban tudjuk alkalmazni bolygónk jövője érdekében. Amúgy összesen alig több mint ötszáz ember járt eddig az űrben (ami a Föld népességének csak töredéke) és Farkas Bertalan szerint már az is hihetetlen megtiszteltetés, ha a kiképzésre kiválasztják az embert, az pedig egy újabb szint, ha fel is jut a világűrbe.
Elmondta azt is, hogy az Űrhajósok Nemzetközi Szövetségének következő évi kongresszusát Budapestre tervezik, amelyre várhatóan sok külföldi űrhajós is idelátogat majd. Úgyhogy lehet majd kozmonautákra lesni, bár a szkafanderük nélkül biztosan nehezebb lesz felismerni őket :-)


Végül egy bónuszvideó. Alighanem az előadáson ezt szerették volna lejátszani, de a jelenlévő két fős technikai személyzetnek ezt nem sikerült megoldani. Mondjuk, ha annak is ilyen lett volna a képminősége, akkor nem is baj :-)

A fotók minőségéért viszont én szeretnék elnézést kérni. Helen ugyanis nem tudott velem tartani, viszont kölcsönadott gépe csak neki engedelmeskedik. Szerintem Berci bácsiékat is szembevakuztam vagy háromszor, ám ennek ellenére jófejek voltak és adtak nekem autogramot. A fenti Kubaszové, alatta Farkas Bertalan kézjegye látható.



Az anyag elkészültéhez nyújtott segítségéért köszönetet szeretnék mondani Dezső barátomnak, aki nélkül tudomást sem szereztem volna erről az érdekes eseményről.


További fotók az űrhajósokról:






2011. április 12., kedd

Gagarin - first man in the space 50 years ago

We wouldn't have found any better occasion to the introduction of our soon starting space flight related heading, than today's illustrious jubilee. Namely he first man went to the space exactly 50 years ago: Yuri Alekseyevich Gagarin. We bow before he (and his colleagues in the mission) with these videos. Now I regret, that i didn't live in the 60s.

The first video presents the space flight itself:


Amazing how tight is his cabin! Nowadays cabins seem a ballroom beside this.

The second video is about the preparation of pilot and machine (they didn't spare either of them) and gives an insight to the Vostok 1 program. No sound, but the film has unique inside camera shots.

Gagarin - ma 50 éve járt az első ember az űrben

Nem is találhattunk volna nagyszerűbb apropót hamarosan induló, űrhajózás témájú rovatunk bevezetéséhez, mint a mai jeles évfordulót. Ugynis éppen ma 50 éve járt az első ember az űrben Jurij Alakszejevics Gagarin személyében. Az ő (és munkatársai) egyedülálló teljesítménye előtt tisztelgünk a következő 2 videóval. Most sajnálom, hogy nem éltem a 60-as években.

Az első videó magát az űrutazást mutatja be:



Döbbenet milyen szűk a kabinja! Ehhez képest a maiak bálteremnek tűnnek.

A másik videó gép és pilótája felkészüléséről szól (egyiket sem kímélték) és betekintést ad a Vosztok 1 programba. Hang nincs hozzá, de egyedülálló belső kamerás felvételeket is láthattok.


2011. április 5., kedd

Above the standards - Interview with Róbert Fekete, one of the main organizers of the Kecskemét Airshow

I promised to you recently, that I would make an interview with Róbert Fekete, on the occasion of the European Airshow Council chose last year’s Kecskemét Airshow to the best one in Europe.(See my last post about it.)

The interviewee

Robi – major Róbert Fekete, retired in 2010 – has been coordinating the organization of the airshow from the beginning. Our many years friendship is based on the same professional communication principles and began when I visited the airbase because of the interview with the first 5 Gripen pilots. He greeted the magazine’s staff very kindly and enthusisastically as the leader of the base’s communication department, and he did his best to fulfil all of our requests. I saw immediately, that he likes his job very much and perfectionist in performing his work, which amazed me. We kept contact later and once the extreme idea came up to my mind, that as a civilian volunteer, I would like to see him in action when he is managing the airshow. I knew, that it wouldn’t be easy, as a civilian is not allowed to hang around inside the fence, but Robi supported my plan and that’s why I could get the necessary permissions. You should ask him if I really helped their work, but I learnt a lot during this few days and it was an unforgettable experience to be in the middle of the event.

I didn’t have to beg him to give an interview either and and extra thank you for him for not refusing to make it on Facebook-chat, what meant the he also had to type a lot. But it was more efficient, than meet him set an appointment to a face-to-face talk, as he is still cahngeing his place very quickly J Here comes our chat:


Gabriella: Let’s start with the biography. You told me once, that you began your career at the Airforce as a jet pilot. How many years did you fly and on which types?


Robi: I’ve been made a lieutenant in 1986 November. Together with my college years, I flew 5 years on L-39 and MiG-21, I have 300 hours flight time altogether. Unfortunately I had to finish flying in 1989 because of medical reasons.

G: Did the communication officer position immediately follow it? And why did you choose this way when you had to think over your career?


R: No it wasn’t right after it at all…After disabling, I was ordered to the regimental cadre, where I served in differents posts. Among them, I was a raw recruit platoon and squadron leader – line infantry existed that time. After joining the NATO, I become a NATO TACEVAL (NATO combat readiness assessesment) supervisor. My communication career has begun – if we can name it like this – when brigadier István Pethő has become the commander of Kecskemét Airbase. He looked for a communication expert to his side, as in Western-Europe’s air bases. It began in 2005. In the first period, I was doing it together with my original position and later I became the leader of the communucation department.


G: t’s surprising to me, because when we met first time, I thougt, that you’d been the communication officer for 10 years at least. It seemed to me, if you had always done it. And when did you participate in the coordination of the airshow first time?


R: If we can call it an airshow, then in 1990. There was only some planes from the American and Soviet Airforce, beside the Hungarian ones.


G: And what were your duities? What memories do you have from that year?


R: Actually me and my colleague made the big part of the organizing: searching for sponsors, making presentations, planning the program, etc. That time we used typewriter, I drew the placing drawings the placing skectchs on tracing paper with clack ink.


G: Did it annoy you, that you have just missed the beginning of the airshow era as a jet pilot? And by the way: who was your mate in organizing?


R: My mate in organizing was also an former pilot, by that time he was also working in the regimental cadre, his name was István Thuróczy – as far as I can remember.
No, the situation didn’t frustrated me, because it wasn’t the real airshow era yet. And I have never wanted to be a  display pilot. There were better pilots and it wasn’t a shame to learn from them. And I was very young that time.


G: I see. I guess, it was an advantage, that you were ex-pilots, so you know the needs of the arriving planes and people. Did you also involved in the organizing, when the even move to Taszár Airbase in ’91?


R: No, I participated in those 2 events just as a simple visitor. With ticket like everybody else.


G: It must have been strange. Why was a five-years brake after that?


R: I cannot answer this question…


G: What were your respects when you build the structure of the first Kecskemét Airshows? Could you examine foreign airshows?


R: We built it from our own ideas, but honestly we cannot talk about a stucture at the beginning. I could visited only one airshow abroad, but I couldn’ see into the secrets of organizing and as it has turned out later, the Airtatto, which could have been a model for us, is situated on totally different basics and built up other way.


G: Returning to your previous answer just for a thought: do you still see major differencies between the big foreign airshows and the Hungarian one? If so, could you tell me examples? They can be positive or negative.


R: I guess, that the conrasts have disappeared, we are a match for big foreign airshows in every respect. Morover, I guess we overtooke them in some field.


G: The award prooves it. And how did you define the list of the invited aircrafts and the order of display programs?


R: Good question…Actually, we strove for being spectacular and for recoprocity. We tried to draw up the order of the display programmes, that a strong demo be followed by an even stronger. The morning hours gave the lead up programs - first of all, we wanted to ensure the opportunity for the Hungarian participants to introduce themselves to the public, and after the opening, the air was of the heavy aircrafts, helis, display teams.


G: Regarding the inviteds: some civilan friends of mine say, that the really exceptional aircrafts were here at the end of the 90s, when every aircraft factory made an effort to represent themselves with their top models, because of our jet tender. How do you see that? Could you confirm, that you didn’t have to beg them to participate?


R: There are some to whom we didn’t ask for so long, but there are others to whom we beg without avail…
We are often criticised on forums, that ’this aircraft didn’t come, that aircraft didn’t come’, but only we know how much we worked on arranging those planes’ arrival, who were here in a year. We also had some disappointments of course.


Szu-27 on last year's airshow

G: Could you tell me a concrete example, who was really hard to get?


R: We would have liked to persuade the Szu-27 with Anatoliy Kvocsur to go Kecskmét even earlier. We carried on advanced talks (telephone, e-mail), but they didn’t got the permissions finally. (Kvocsur is a famous Ukranian MiG and Szukhoj display and test pilot, a living legend. – Gabriella)


G: But fortunally an Ukranian Szu-27 came last year finally.


R: Yes, and it meant an unforgettable experince for us – to take it here. Otherwise we really wanted to persuade an American display team to go here, but unfortunatelly they have never been in Europe in that year when we had an airshow … even, it would have been a speacial reason to get them: as one of the mechanics at the Blue Angels was a lady with a Hungarian origin – Éva Takács



The Frecce Tricolori Italian aerobatic team
 

G: And the Red Arrows? I seem to remember that they were on your ’wish list’ several times, and they’ve been touring in Europe all the time.


R: We tried, but it wasn’t successful. The real reason of it – ant not just regarding the Red Arrows – maybe, that the display teams’ invitation must be fixed 1 year prior to the event.



Two very smiley members of the Breitling Team as evidence to the friendly pilots
 


G: A yellow press-like question: have the display pilots star affectations? Have they ever had special needs towards the organizers?


R: No, they are all friendly and informal.


G: Yes, that’s what I experinced too. I guess you made friendships during the past years.


R: I couldn’t name friendships, but it’s a good feeling when some returnees recognized me, knew who I am, none the less, that I’ve never met them personally before.


G: The Kecskemét Airshow is mostly in every second year. When do you begin to organize the next one and what is its process? How many people is involved in that? Is there a constant team?


R: I cannot talk about anything about the next airshow. As a pensioner, I see just a slight chance to participate in the event, maybe just like at Taszár…


G: You told me the same before the last airshow. :-) But then we can take the question referring to the recent past.


R: Usually we start it one year before – with the direct contacts. There was a small team who had been worked together for years – we even knew eachothers’ thoughts.


G: When I worked at the airshow as a civilian volunteer in 2008, I noticed only one thing from you: the vapour trail what was the result of your quick placechanging. If I remember well, you had two batteries to your mobile at the base, on of them was always on the charger. Which wasn’t a bad idea, as the mobile was always on your ear. Do you sleep at all in the week of the event?


Robi (on the right) is working hard


R: Yes, but not too much. Max 10-12 hours from the 72 hours of the last 3 days…3-4 hours per night, but it happened, that I jumped home only for a shower and fresh clothes and went back. One of the energy drinks – which was the sponsor of the event for years – and coffee makes miracles. Once I drank caffeine injection too.

G: How could you drink a caffeine injection?! :-)


R: I don’t understand the question. I put it into a glass of soft drink… :-)


G: What does the award mean for you what you get in Brussels recently?


R: The award is the crown of more than 10 years, but a I said it in Brussels, but the award is not for me, but everyone - soldieres, civilians – who add their work to this honours.

I Bruussels at the prize giving with Károly Vida

G: What do you consider the biggest success/achievement of the more than 10 years? Could you tell a memory what warms your heart when you recall it?


R: Success and achievement is, that the airshows have passed off without accidents. The award is a big appreciation that’s unquestionable and if we return the friendship, it was an amazing exeperience to meet the Dutch colleague personally, with whom I’ve been speaking on the phone and exchanging e-mails for many years. A lifetime friendship has taken between us.


G: There you are!


R: And I also liked those evenings, when sat down with the then base commander at the end of the day and beside one or two glass of wine we discussed those things which were behind or in front of us.


G: What are you doing these days as a pensioner and when you are not working on the airshow?


R: I live the everyday life of the pensioners. I’m not working – it’s not completely true, as I translating for 2 websites – I try to spend as much time with the family as I can, mostly with my younger son.


G: Now you don’t have to go to work, so you could come with us to the European airshows and could help to write a opjective summary about them. You should experince these events walking with a beer, sorry an icecream in your hand. :-)


R: I’m not a fan of icecream. :-) Yes, I could go…, but if Montecuccoli said regarding the war, only one thing I need: money, money, money…and you know, money is the least. But joking apart, I would like to see the Austrian, the Dutch and the Belgian airshow and maybe I can realize this plan one day.

Átlagon felül - Interjú Fekete Róberttel, a Kecskeméti Repülőnap egyik főszervezőjével

Nemrégiben ígértem nektek, hogy készítek egy interjút Fekete Robival annak kapcsán, hogy a nemzetközi szakmai szövetség a tavalyi Kecskemét Airshow-t választotta 2010 legjobb repülőnapjának. (Lásd ez előtti posztomat.)

Az interjúalany

Robi - vagyis Fekete Róbert (2010 óta nyugállományú) őrnagy - már a kezdetektől koordinálja a szervezést. Többéves barátságunk az azonos kommunikációs szakmai elveken alapul és akkor kezdődött, amikor a kecskeméti bázison jártam az első öt Gripen pilótával készítendő interjú miatt. Nagyon kedvesen, sőt, lelkesen fogadta a magazin stábját, mint a bázis kommunikációs részlegének vezetője és mindenben igyekezett a kedvünkben járni. Azonnal látszott, hogy igencsak szereti a munkáját és maximalista annak elvégzésében, ami engem nagyon megfogott. Később is tartottuk a kapcsolatot, és egyszercsak az az extrém ötletem támadt, hogy civil önkéntesként szívesen megnézném, amikor a repülőnap lebonyolítását menedzseli. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű elintézni, mert civil eleve nem nagyon kószálhat kerítésen belül, de ő támogatta az ötletemet és ezért is kaphattam meg a szükséges engedélyeket. Hogy mennyire voltam valóban a hasznukra, azt tőle kellene megkérdezni, de ez alatt a pár nap alatt sokat tanultam és felejthetetlen élmény volt az esemény sűrűjében lenni.
Az interjúadásra sem sokáig kellett kérlelni és külön köszönet illeti, hogy nem zárkózott el a Facebook-chat e célra való használatától, pedig így neki is sokat kellett gépelni. De ez hatékonyabb volt, mint időpontot taláni egy személyes találkozóra, ugyanis még mindig gyorsan változtat helyet. :-) Íme hát a beszélgetésünk.


Gabi: Szerintem kezdjünk a biográfiával. Mesélted, hogy vadászpilótaként kezdted a légierőnél. Hány évet repültél és milyen típusokon?


Robi: 1986 novemberében avattak fel hadnaggyá. A főiskolás évekkel együtt öt évet repültem L-39 Albatrosz és MiG-21 típusokon, összesen mintegy 300 óra repült idővel rendelkezem. Sajnos egészségügyi okok miatt 1989-ben be kellett fejeznem a repülést.


G: Utána egyenesen következett a kommunikációs tiszti beosztás? Egyáltalán miért pont errefelé történt a pályamódosításod?


R: Nem, messze nem egyenesen ... A letiltást követően felkerültem az ezredtörzsbe, ahol különböző beosztásokban teljesítettem szolgálatot. Többek között voltam újonc szakasz- és századparancsnok - akkor még létezett a sorkatonai szolgálat. A NATO csatlakozás után NATO TACEVAL (= NATO harcászati felmérés) ellenőr lettem. Azután kezdődött el igazából a kommunikációs "pályafutásom" - már ha lehet annak nevezni -, hogy Pető dandártábornok lett a bázis parancsnoka. Keresett maga mellé egy olyan embert, mint aki nyugaton "jár" egy repülőbázis parancsnokának. Ennek kezdete 2005-re tehető. Az első időszakban az eredeti beosztásommal párhuzamosan, majd később mint kommunikációs részlegvezető dolgoztam.


G: Nahát, én azt hittem, hogy már legalább 10 éve vagy/voltál a bázis kommunikációs vezetője. Valahogy az volt az érzésem, hogy mintha mindig is ezt csináltad volna. A repülőnap koordinálásában mikor vettél részt először?


R: Ha repülőnapnak nevezhető, akkor 1990-ben. Ekkor még csak néhány amerikai és szovjet gép volt jelen a magyarokon kívül.


G: És mi volt a feladatod? Milyen emlékeid vannak róla?


R: Igazából a szervezés nagy részét ketten végeztük: támogatók felkutatása, felterjesztések elkészítése, program összeállítása, stb. Akkor még írógéppel írtunk mindent, pauszra tussal rajzoltam meg az elhelyezési vázlatokat.


G: Nem bántott, hogy pilótaként pont lecsúsztál a repülőnapos korszak kezdetéről? És egyébként ki volt a szervezőtársad?


R: A szervezőtársam is egy volt pilóta volt, akkor már ő is a törzsben dolgozott, Thuróczy István - ha jól emlékszem.
Nem, nem zavart, akkor még nem igazán volt az a repülőnapos korszak. Nem voltak bemutató pilóta vágyaim. Voltak nálam jobbak, akiktől nem volt szégyen tanulni és akkor még "nagyon fiatal" voltam.


G: Értem. Gondolom az viszont mindenképpen előny volt, hogy expilótaként tudtátok az érkező gépek és emberek igényeit. Amikor '91-ben átvitték Taszárra az eseményt, ott is te szervezted?


R: Nem, a két Taszári rendezvényen "csak" mint látogató vettem részt. Jeggyel, mint bárki más.


G: Furcsa lehetett. Miért volt utána 5 év szünet?


R: Erre nem tudok válaszolni ...


G: Milyen szempontok alapján építettétek fel az első kecskeméti repülőnapok struktúráját? Ki tudtatok utazni külföldi repülőnapokat tanulmányozni?


R: Teljesen saját kútfőből építkeztünk, talán igazából még struktúráról sem beszélhettünk a kezdetekben. Én 1 repülőnapra jutottam ki, de sajnos ott sem láttam (láthattam) bele a szervezés rejtelmeibe, és mint később kiderültek dolgok, a számunkra "példa" AIR TATTOO-k teljesen más alapokon nyugszanak, teljesen máshogy épülnek fel.


G: Egy gondolat erejéig visszatérve az előző válaszodra: még most is jelentős különbség(ek)et látsz a külföldi katonai repnapok és a magyar között? Ha igen, ez miben nyilvánul meg? (Lehet pozitív és negatív dolog is.)


R: Én azt hiszem, eltűntek a kontrasztok. minden tekintetben felvettük velük a versenyt - program, szervezettség, kísérő programok, stb. Sőt, azt hiszem több tekintetben meg is előztük őket.


G: A díj is ezt bizonyítja. És a meghívandók listáját, a bemutatók sorrendjét mi alapján határoztátok meg?


R: Jó kérdés ... Igazából igyekeztünk a látványosságra törekedni, illetve a kölcsönösségre. A bemutatók sorrendjét igyekeztünk úgy összeállítani, hogy erős és még erősebb részek kövessék egymást. A reggeli órák a felvezető programot adták - elsősorban magyar résztvevőknek biztosítottunk lehetőséget, hogy közönség előtt bemutatkozhassanak, majd a megnyitó után a "nagyobb vasaké", helikoptereké, kötelékeké volt a légtér.

Szu-27 a tavalyi repnapon


G: A meghívottak kapcsán: néhány civil ismerősőm is mondta, hogy a 90-es végek végén voltak igazán ritka szereplők a repnapon, mert akkor minden gyártó igyekezett magát képviseltetni a csúcstípusaival a vadászgépbeszerzési tenderünk miatt. Te ezt hogy látod, tényleg nem kellett akkoriban könyörögni a meghívottaknak, hogy jöjjenek?


R: Vannak akiknek nem kellett, vannak akiknek viszont hiába könyörögtünk ...
A fórumokon időnként sok kritika ért bennünket, hogy ez sem jött el, az sem jött el, viszont azt csak mi tudjuk, hogy mennyit dolgoztunk azon, hogy azok akik végül egy-egy évben eljöttek, tényleg itt legyenek. Sajnos, természetesen bennünket is értek csalódások.


G: Tudsz mondani konkrétumot akiért nagyon küzdöttetek?


R: Korábban is nagyon szerettük volna pl. az orosz Szu-27-est Anatolij Kvocsurral (MiG és Szuhoj bemutató és berepülő pilóta, egy élő legenda – Gabi) Kecskemétre csábítani, nagyon előrehaladott megbeszéléseket folytattunk telefonon és e-mailben, sajnos végül nem kapták meg az engedélyeket.


G: De tavaly szerencsére jött végül ukrán Szu-27.


R: Igen, ami számunkra egy felejthetetlen élményt jelentett - az, hogy sikerült elhozni.
Egyébként nagyon szerettünk volna amerikai köteléket Kecskemétre csábítani, azonban sajnos ők soha nem abban az évben voltak Európában, amikor nálunk repülőnap volt ... sőt két évvel ezelőtt még magyar érdekeltsége is lett volna, hiszen a Blue Angels egyik mechanikusa egy magyar származású hölgy volt - Takács Éva.




A Frecce Tricolori olasz műrepülő kötelék
 

G: És a Red Arrows? Úgy rémlik, ők is többször rajta voltak a listátokon és mindig elég sokat „turnéznak” Európa-szerte.


R: Próbálkoztunk, nem jött össze. Ebben az igazi ok - és nem csak a Red Arrowssal kapcsolatban - talán az, hogy a kötelékeket több mint egy évvel korábban le kell "kötni".




A Breitling Team kötelék két nagyon mosolygós tagja, bizonyítékként a barátságos pilótákra :-)
 

G: Legyen egy bulvár kérdés is: vannak-e sztárallűrjei a bemutató pilótáknak? Volt-e valaha nagyon extra kérésük a szervezők felé?


R: Nem találkoztam ilyennel. Közvetlenek, barátságosak.


G: Igen, ezt én is megerősíthetem. Gondolom a sok év alatt kötöttél barátságokat is.


R: Barátságokról nem igazán lehet beszélni, bár mindig jó érzéssel töltött el, hogy a visszatérők megismertek, tudták ki vagyok, pedig többükkel személyesen nem is találkoztam.


G: A kecskeméti repülőnap többnyire kétévente van. Mikor kezditek a következő szervezését és mi a menete? Hány ember vesz részt a szervezésben, koordinálásban? Állandóak a szervezésben résztvevői emberek?


R: A következő kecskeméti repülőnap szervezéséről nem igazán tudok mit mondani. Nyugdíjasként kis esélyt látok arra, hogy részt fogok venni benne, hacsak nem úgy, mint anno Taszáron ... 


G: Ja, persze, tavaly is ezt mondtad. :-) Na de akkor vonatkoztassuk a kérdést a közelmúltra.


R: Általában egy évvel előtte kezdtük el, a közvetlen kapcsolatfelvételekkel. Volt egy kis csapatom, akikkel már évek óta együtt dolgoztunk, már szinte egymás gondolatát is ismertük.


G: Amikor én 2008-ban civil önkéntesként dolgozhattam a repülőnapon, csak a kondenzcsíkot észleltem személyedből, amit gyors helyváltoztatásod eredményezett. :-) Ha jól rémlik, a mobilodhoz két akksit is tartottál bent, az egyik mindig töltőn volt. Ami nem volt rossz ötlet, hiszen a telefon állandóan a füleden volt és intézkedtél. Aludnod sikerül egyáltalán a repülőnap hetében?



Robi (jobbra) nagyon dolgozik


R: Sikerül, de nem sokat. Az utolsó három nap 72 órájából úgy max.10-12 órát ... 3-4 órát éjszakánként, de volt olyan is, hogy egy zuhanyzásra és friss ruháért ugrottam csak haza, majd mentem vissza.
Az egyik energia ital - a repnapot többször támogatta - és a kávé csodákra képes. Sőt, volt amikor koffein injekciót is ittam.


G: Hogy lehet koffein injekciót inni ?! :-)


R: Nem értem a kérdést. Beletöltöttem egy pohár üdítőbe és megittam ... :-)

Brüsszelben a díjátadón Vida Károllyal

G: Számodra mint jelent a díj, amit nemrég vehettetek át Brüsszelben?


R: A díj több mint 10 év "megkoronázása", de mint azt Brüsszelben is elmondtam, ez a díj nem nekem szól, hanem mindazoknak - katonáknak, civileknek - akik a munkájukkal hozzájárultak.


G: Mit tartasz az elmúlt több mint 10 év legnagyobb sikerének/eredményének? Neked személy szerint mit adott ez az időszak? Fel tudsz idézni egy olyan momentumot, jelenetet, ami még most is megmelengeti a szíved, ha felidézed?


R: Siker és eredmény, hogy repülőesemény nélkül zajlottak le a kecskeméti repülőnapok. Kétségtelenül hatalmas elismerés a díj, és a barátságra visszatérve az is hatalmas élmény, hogy a holland kollégát, akivel tizenéve levelezünk, beszélünk telefonon, személyesen is megismerhettem és egy életre szóló barátság alakult ki közöttünk.


G: Na ugye hogy ugye!


R: És nagyon szerettem azokat az estéket is, amikor az akkori parancsnokkal a nap végén leültünk és egy-két pohár bor mellett megbeszéltük a dolgokat, amit mögöttünk hagytunk és ami előttünk állt.


G: Mostanság mit csinálsz nyugdíjasként és amikor nem a repülőnappal kapcsolatban sürgölődsz?


R: Élem a nyugdíjasok mindennapi életét. Nem dolgozom – ez így nem teljesen igaz, hiszen fordítgatok két honlapra – igyekszem minél több időt a családdal, leginkább a kisebbik fiammal tölteni.


G: Most, hogy már nem kell bejárnod dolgozni, jöhetnél velünk európai repülőnapokra és segíthetnél objektív értékelést írni rólunk. Sörrel, bocsánat jégrémmel a kézben sétálgatva is megtapasztalhatnál egy ilyen típusú rendezvényt :-)


R: Nem rajongok a jégkrémért :-) Igen, mehetnék…de mint azt Montecuccoli a háborúval kapcsoaltban mondta, ehehz is három dolog kell igazán: pénz, pénz, pénz…és hát tudod, a pénz a legkevesebb. De félretéve a tréfát, szívesen megnézném az osztrák, a holland és a belga repnapokat, és talán egyszer meg is tudom valósítani ezt a tervemet.