Redbull hangár

Redbull hangár

2011. február 7., hétfő

Repülőnap Welsben

Szöveg és fotók: Gabriella

Tavaly június végén úgy éreztem, hogy nem bírom ki az augusztusi kecskeméti repnapig, muszáj azonnal 3D-ben látnom katonai repülőket. Átfutottam az európai repülőnapok listáját, hátha van valami a közelben. Felfedeztem, hogy az ausztriai Linz mellett lévő Wels-ben éppen a július 10-11-i hétvégén ünneplik a helyi polgári repülőtér 100 éves fennállását és az osztrák légierő gépei is tiszteletüket teszik a rendezvényen. Sőt egy Eurofighter bemutató is szerepelt az előzetes programban. Ez már elég volt ahhoz, hogy útra keljek. Ezúttal egyedül, mert Helen nem tudott velem tartani egyéb elfoglaltságai miatt. (Ezért most a fotókat én készítettem.)



Linz
Nem egész 5 óra vonatozás után, péntek délután 2 órakor érkeztem Linzbe. Úgy terveztem, hogy lepakolok a szállásomon (egy helyes kis fogadó volt a külvárosban) majd városnézéssel töltöm a nap hátralévő részét, kinyújtóztatva a hosszú vonatút alatt elmacskásodott lábaimat. A város honlapjáról letöltött brosúrák rengeteg látnivalót ígértek, úgy kalkuláltam, hogy még vasárnap délelőtt is lesz mit megnéznem. (A repnapra való kilátogatást szombatra időzítettem.) Azonban ahogy a szállás felé haladva végigvillamosoztam a város főutcáján, azt láttam, hogy szinte minden márkás ruházati boltban hatalmas akciók vannak. Az egyik városismertető anyagban azt írták, hogy itt az üzletek java része 6-kor bezár, így erősen gondolkodóba estem, hogy talán inkább a vásárolgatást kellene választanom. De a kultúrember végül legyőzte bennem a Shopping Barbie-et, így inkább a történelmi nevezetességeknél maradtam. Sokat nyomott a latban, hogy a családi fáma szerint őseim egy része innen származik, ezért nagyon kíváncsi voltam a helyre.
Linz alapvetően szép fekvésű, s mint sok osztrák várost, folyó szeli ketté (esetében a Duna) és két dombbal is büszkélkedhet; egyiken a vár, a másikon egy apátság áll. Szóval jók a földrajzi adottságai, sok a zöld terület, bár úgy vettem észre, hogy többnyire a külvárosban. Számomra nem volt olyan magával ragadó bája, hangulata, mint mondjuk Graz-nak.
Egyébként rajtam kívül csak alig néhány turista lézengett az utcákon, a múzeumban egyedül bóklásztam. (Bár ez utóbbit nem bántam.) Lehet, hogy a július nem annyira a városnézés szezonja, de azért meglepő volt. Miután a múzeumok is 6-kor zártak, csak a helytörténeti kiállítást néztem meg és még vasárnap délelőtt a Schloss Ebelsberg erődmúzeumot, amely számomra az egyetlen megkapóan szép része volt a városnak, spanyolos udvarának, árnyas-harsogózöld parkjának és egyedülálló panorámájának köszönhetően. Remélem, a képeik visszaadják valamelyest ennek a varázslatos helynek a hangulatát.



Emellett nagyon gazdag fegyvergyűjteménnyel rendelkezik és a monarchia haditengerészetének eszközei több szobát megtöltenek. A ma már több mint 900 éves erőd volt a központi helyszíne a napóleoni háborúk egyik véres csatájának 1809-ben, ahol a megtépázott osztrákok a jobban szervezett franciákkal azért csaptak össze, hogy lassítsák azok Bécs felé vonulását. Az öt órás csatában Napóleon serege diadalmaskodott és sajnos felgyújtották az erődöt.(Néhány év múlva elkezdődött újjáépítése.) Nem véletlen, hogy a kiállítás fő témája is ez a hősies és véres ütközet. Múzeumokban általában nem fotózok, ám ha a leírtak alapján kedvetek támadna megnézni, akkor ezen a linken többet is megtudtudhattok a gyűjteményről: www.schloss-ebelsberg.at

Linzer Schnitzel
A pénteki városnézésben elfáradva, már vacsorahelyszínt keresve jártam az utcákat. Egy kisvendéglő teraszán - közvetlen a jezsuita templom oldalában, ha jól emlékszem -, idősebb helyiek borozgattak, nevetgéltek, s mivel a Linzer Schnitzel is szerepelt a menütáblán, úgy döntöttem ez lesz a megfelelő hely. Ez a helyi specialitás hasonló a Wiener Schnitzelhez - magyarul a bécsi szelethez - csak a féltányérnyi borjúhúst szezámmagba forgatják. Ez a típusú panírozás nekem túl kesernyés volt, de a hozzá felszolgált friss kertészsalátával és a finom, hideg Zipfer sörrel (itt ez a helyi malátalé) összességében jó volt.
A másik helyi jellegzetességet, a Leberkäse nevű fűszeres húskenyeret, a repülőnapra kitelepült egyik lacikonyhában volt alkalmam megkóstolni. Na, ez határozottan bejött. Lehetne nálunk is minden héten! A legismertebb linzi ételkülönlegességet, a linzer tortát, most kihagytam, mert valahogy nem kívántam az édességet a nagy melegben.

Welser Flugtage
Mielőtt otthonról elindultam volna, netes térképen megnéztem, hogy kb hová és milyen messze esik a reptér a welsi vasútállomástól. Nem nyomtattam ki, gondolván, hogy majd a tömeg után megyek a vonatról leszállva. Ez a tervem nagyon nem jött be, mert a vonatról rajtam kívül 1 egy ember szállt le és más célból érkezett... Értetlenül pislogtam, hiszen a programkezdés előtti órában jártunk, amikor más repnapokon emberek ezrei áramlanak a reptér felé. OK, tudtam, hogy ez nem egy Airpower nagyságú rendezvény, de akkor is. Jobbnak láttam betérni a vasúttársaság információs irodájába, ahol kedvesen azonnal útba is igazítottak és kb. 45 perces séta után már ott is voltam a bejáratnál. A teli parkoló mellett elhaladva megértettem miért nem láttam tömeget az állomáson: mindenki kocsival jött J Beljebb sétálva oldtimer autók és repülőgépek sorfala fogadott, rengeteg régi Opelt láttam például, ebből a márkából még motor is volt!



Tekintettel a reptér 100 éves évfordulójára, számos régi gép repült is, köztük egy Bleriot replika a hőskort idézve, és több duplafedeles is. A beígért Eurofighter bemutató nagyon lendületes látványos volt, csak nagyon rövid. Amikor kb 2 perc után elhúzott balra, mindenki arra fordította a fejét és vártuk, hogy mikor fordul vissza. És vártunk és vártunk. Úgy 3 perc után rájöttünk, hogy a gép bizony nem jön vissza, hanem nagy valószínűséggel visszarepült a zeltwegi bázisra. Egy picit csalódottak voltunk. Ezúttal a PC-6-os tűzoltó gép is csak egy rövidebb bemutatót tartott, átrepült a közönség előtt, kiengedte a vizet a tartályából, majd elrepült.
De összességében nagyon is elégedett voltam, hiszen az osztrák légierő az összes géptípussal képviseltette magát, ahhoz képest, hogy ez „csak” egy civil repnap volt. (Talán azért is volt ilyen erős a jelenlétük, mert ebben az évben nem volt az Airpower néven ismert katonai repnap az osztrákoknál.)  

Saab-105


A statikus soron ott áll egy Saab-105 vadászgép, egy Kiowa és egy Blackhawk helikopter, valamint egy C-130 szállítógép is. Miután kordon egyáltalán nem volt körülöttük, akár végig is lehetett simítani rajtuk, sőt némelyikbe még be is lehetett ülni. Ez az amit én valódi 3D-s élménynek hívok! Sőt, a C-130-as rakterébe még be is lehetett sétálni és a legénysége örömmel beszélgetett mindenkivel (ahogy a többi gépnél is). Amúgy az egyetlen árnyékos hely is ennek a gépnek a terjedelmes szárnya alatt volt, ahová be is menekültem délben a tűző nap elől és onnan néztem a Red Bull kötelék bemutatóját. Egyébként a repnap egyik szenzációja a Ju-52-es volt, I. világháború utáni német gyártmányú gép volt, amellyel sétarepülni is lehetett, de kissé drága volt, így kihagytam.
Végeredményben nagyon örültem, hogy kimentem, azt gondolom, hogy amit lehetett, a helyiek és az osztrák légierő is megtett a nézők magas színvonalú szórakoztatásáért. Néha egyébként jó ha egy ilyen típusú rendezvény nincs túlzsúfolva programokkal, így az ember ráérősen körbe is tud nézni és az összes bemutatót is nyomon tudja követni. S mivel nem voltak sok ezren, nagyon családias hangulatú volt az egész.

További képeket Linzről és a repülőnapról ezen a linken találtok:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése