Redbull hangár

Redbull hangár

2010. november 5., péntek

Műrepülés kétféleképpen

Szöveg: Gabriella, vitorlázórepülős képek: Helen, videó: Gergő

Jómagam csak passzívan éltem meg eddigi repülős élményeimet - vagyis utasként. Ezen egyelőre nem is kívánok változtatni, mert számomra ez így is maga a csoda, minden egyes alkalommal. Például máig nem tudtam megunni azt az egyedülálló érzést, amikor egy utasszállító géppel elemelkedünk a betonról vagy földet érünk vele. (Sőt, bevallom, én még azt is élvezem, ha kissé durvábban landolunk, vagy némi liftezésbe kezd a gép pár ezer méter magasan.) A fapados légitársaságok megjelenésével mára az emberek többsége megengedheti magának az ilyen típusú légi utazást - de meg is áll ennyinél. Én azonban boldogan kipróbálom a repülés kicsit extrémebb változatait is, ha lehetőségem adódik. Ezen belül konkrétan a műrepülésre gondolok.

Topi és én

Az első ezzel kapcsolatos élményem a vadászgépes műrepülés volt - persze csak nézőként. Jó pár éve járok katonai repülőnapokra, ahol ennek magasiskoláját űzik szólóban és kötelékben is. Számomra felfoghatatlan, hogyan lehet ilyen harmóniában gép és ember, hogyan képesek a bemutató pilóták megzabolázni a csúcstechnikát, és eközben lélegzetelállító koreográfiákkal elkápráztatatni a nagyérdeműt. Újságíróként volt szerencsém megismerni Szabó Zoltán őrnagyot (közismertebb nevén Topit) aki ennek a műfajnak egyik hazai mestere. Arra sajnos nem került sor, hogy egy MiG-29-ben előtte ülve tapasztalhassam meg milyen is ez belülről, ám egy sajtórendezvény alkalmával lehetőségem adódott, hogy egy Bulldog típusú géppel felszállva megismertethessen az orsózás és egyéb figurák rejtelmeivel. A repülés előtt inkább izgatott voltam mintsem izgultam, bár azt nem tudtam előre, mennyire bírom majd a „kiképzést”, ugyanis nem volt viszonyítási alapom. Az egy dolog, hogy ugrottam ejtőernyővel tandemben és száguldoztam már versenypályán autóversenyzővel, de azt sejtettem, hogy ezúttal kicsit másként hatnak majd rám a G-k. Érdekes, hogy bár jó volt a gép marketingje (az egymotoros gépet a svéd légierőnél használták kiképzésre, az ezzel történő repülés volt az utolsó szint, mielőtt a vadászpilóta növendékek sugárhajtású gépre kerültek), számomra ez mégis másodlagos volt. Inkább a pilóta személye volt az, ami inkább érdekelt, hiszen mégiscsak egy olyan emberrel készültem a felszállásra, aki nemrégiben még légierő bemutató pilótája volt, és műrepülésével díjat nyert Fairfordban a világ legrangosabb katonai repülőnapján. Feltett szándékom volt, hogy nem lesz „rókavadászat” és megőrzöm bevállalós imázsomat. Szerencsére Topi nem az a fajta pilóta, aki szereti meggyötörni utasait, még beszállás előtt felajánlotta, hogy nyugodtan szóljak majd, ha elég volt a mókából. Bemásztunk a gépe, bekötöttek, feltettük a fülhallgatókat, aztán a rövid műszaki ellenőrzés után már gurultunk is a kifutópályán. Éles bedöntéssel kezdtük, majd ahogy elértük a megfelelő magasságot, már jöttek is az orsók, a legyező és az én kérésemre egy kés figura is. Nem mondom, hogy nem vettem olykor nagy levegőket a zuhanások előtt, de egyre inkább élveztem a dolgot. Állandósult a széles mosoly az arcomon, és valahogy hihetetlenül jó volt megtapasztalni fizikai korlátaimat. Leginkább egy nagyon trükkös hullámvasúthoz tudnám hasonlítani az élményt. Az egész program nem tartott tovább 15 percnél, de intenzivitása miatt egyáltalában nem éreztem kevésnek a levegőben töltött időt. Egyébként a gép 6 G-t bír ki pluszban, Topi szerint mi ebből 4-ig mentünk el, negatívban 3-ig, ami a maximum ennél a típusnál. Büszke voltam magamra, hogy tényleg álltam a sarat és Topi műrepülő programja felülmúlta elképzeléseimet. Határozottan állíthatom, hogy kialakult a függőség bennem a műrepülés iránt.

Gergő
Egy évet kellett várnom, míg ismét részese lehettem, Gálfi Gergőnek köszönhetően, aki tavaly előtt még a magyar vitorlázó műrepülő válogatott tagja volt. Amikor először látogattam ki egy edzésnapjukra, rögtön be is ülhettem mögé. Bizton állíthatom, hogy ez egy teljesen más élmény volt, mint az előző ilyen kalandom. Ott kezdődik, hogy ez egy motor nélküli MDM-1 Fox vitorlázógép volt. Hasonló típussal már sétarepültem egyszer, így a vontatás élménye ismerős volt. Na de ami leoldás után történt! Gergő már az elején közölte velem, hogy mivel ez egy edzésnap, ő bizony a szabadprogramját fogja velem is végigrepülni, nem lesz semmiféle utasbarát „light-verzió”. Ennek megfelelően igyekeztem csendes nehezékként meghúzni magam a hátsó ülésen. A csend amúgy tényleg tökéletes volt, csak a gép teste recsegett-ropogott a manőverek közben, ami némi félelemmel vegyes tiszteletet ébresztett bennem. Tiszteletet a gép iránt, és a pilóta iránt, aki a ultrakönnyű üvegszálas kasztniban ura az elemeknek. Igaz, beletelt legalább egy percbe, mire ez az érzés tudatosult bennem, hiszen először azzal voltam elfoglalva, hogy megfelelően időzítsem a nagy levegővételeket és a hasizmom megfeszítését. Ugyan Gergő néha hátraszólt, azt tudakolván, élek-e még, és hogy milyen manőver következik, de olyan gyorsan történt minden (szinte egyik figurából estünk a másikba), hogy végig sem tudott futni az agyamon, mit is takar a következő manőver. Szerintem vízszintes helyzetben csak a földön voltunk a géppel, és bevallom őszintén, néha elvesztettem a fonalat, hogy éppen merre is van föld és ég. Elsőre hihetetlen volt számomra, hogy ezzel a motor nélküli géppel szinte az összes olyan figurát meg lehet repülni, mint a sugárhajtású vadászgépekkel, még a towert is. És itt nincs műszaki rásegítés, a pilóta csak a sebességgel, a magassággal, és a saját tudásával gazdálkodhat. Fizikailag jobban igénybevett az egész, mint az előző műrepülős kalandom, de hihetetlenül felszabadító érzés volt, és még azt sem bántam, hogy lett rajtam egy-két horzsolás. No nem attól, hogy ide-oda ütődtem volna a gépben, hiszen még beépített majrévas is volt az ülés mellett, amit lelkesen markoltam, amikor fejjel lefelé lógtunk. Viszont olyan erősen beszíjaztak a srácok az ötpontos biztonsági övvel, hogy itt-ott bizony rajtam hagyta a nyomát. De ha azt mondták volna, hogy mehetek még egy kört, gondolkodás nélkül rábólintottam volna.




MDM-1 Fox


Az élmény érzékeltetésére íme egy link. Így repült Gergő négy éve, azóta tovább fejlődött, ezt tanúsíthatom.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése